A színházi előadások mellett idén újdonságként koncertek is várják a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyén, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Az évad műsorát ismertető online sajtótájékoztatón Barnák László főigazgató bejelentette, hogy a bemutatók sora június 24-én Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Tim Rice világsikerű musicaljével, a Sakkal kezdődik.

Július végén a Játékszín Szente Vajk és Galambos Attila bűnügyi történetével A dominógyilkossággal vendégszerepel az Újszegedi Ligetben. Augusztus 6-án a Gyöngyhajú lány balladája című Omega-musical látható, augusztus 19-én és 20-án pedig az Anconai szerelmeseket mutatja be a Veres1Színház – mondta a főigazgató.

Június 22-én a Boban Markovics Orkestar koncertezik az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Július 6-án a Budapest Bár lép föl a fesztiválon, július 20-án pedig Dés László érkezik vendégeivel, Básti Julival és Nagy Ervinnel.

Augusztusban előbb a Csík zenekar koncertezik Presser Gábor és Karácsony János közreműködésével. A fal a miénk című produkció augusztus 10-én látható és hallható. Augusztus 17-én pedig Rost Andrea és barátai születésnapi koncertjét élvezheti a közönség három tételben és három műfajban.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Elhunyt Haumann Péter

Vámpírnak öltözött rajongók ünnepelték a Drakula-regény 125. évfordulóját

„Az új album az egész eddigi karrierünk szimbóluma” - megjelent a Def Leppard legújabb korongja

Elutasították a fellebbezését - Shakirának bíróság elé kell állnia

Egyszerre két különleges albumot dobott piacra Liam Gallagher

Elhunyt Ray Liotta, a Nagymenők sztárja

Elment Andrew Fletcher, a Depeche Mode alapítója

Mutasd az alvó kutyád - megmondom milyen a viszonyotok

Elutasították a Luc Besson elleni vádakat

Mindenki odavan a Top Gun: Maverickért - mától a hazai mozik is vetítik

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Best FM

Most szól:

  • Következő