Vannak olyan zenei események, születnek olyan dalok, amelyek történelmet írnak, és amelyek azután generációkra vannak hatással. Pontosan ez történt 1991. október 14-én.

A mai napon, 30 évvel ezelőtt, csupán hat héttel azelőtt, hogy Freddie Mercury itt hagyta a földi koncertszínpadot, Nagy-Britanniában megjelent a „The Show Must Go On” című kislemez.

A dal, amelyben benne van a Queen legendás frontemberének akarása, vágya és erőfeszítése, hogy az utolsó percig énekeljen, annak ellenére, hogy tudta ez már nem adatik meg neki sokáig. Van aki egyfajta vallomásnak tartja a dalt, Freddie Mercury betegséggel vívott harcáról, és van aki úgy gondolja, ez egy zenés „végrendelet”, amellyel arra bíztatja a Queen többi tagját, hogy bármi is történik vele, folytassák, amit együtt elkezdtek.
Akárhogy is értelmezzük, a „Show Must Go On” szívbemarkoló, ugyanakkor erőt sugárzó sláger, amely ma a zenetörténelem része.

Fotó: ullstein bild Dtl./Getty Images 

Már ott van Budapest útjain a BKV ünnepi Fényflottája

Johnny Depp esete a Barbie babákkal és még néhány érdekes sztár-hobbi

A Muse és a Killers is érkezik a VOLT-ra

Még egy dalt mutatott be az új albumáról a Westlife

A Tankcsapda dalban és klipben emlékezett meg a rajongóiról

Mától ingyen mozizhatunk az ArteKino Filmfesztiválon

Ma nyílik a Mikulásgyár

Új zenei anyagon dolgozik a U2

A Magyar Rádiózás Napját ünnepeljük!

42 éves a Pink Floyd kultikus albuma

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Best FM

Most szól:

  • Következő