A  jövő évi Sziget fesztiválra, amelyet a tervek szerin 2022. augusztus 10 és 15 között rendeznek,  több mint negyven előadót várnak  – a  fellépök között van a Bastille, Lewis Capaldiés az első lemezével a brit lemezlista élén debütált Inhaler, Bono fiának együttese is.

“Nagy lelkesedéssel készülünk a 2022-es Szigetre, a hosszú szünet utáni nagy visszatéréshez méltó programmal. A nagyszínpadra olyan headlinereket jelentettünk most be, amelyek friss lemezanyagaikat hozzák el a fesztiválra” – mondta Kádár Tamást, a Sziget főszervezőjét.

Kiemelte, hogy a Kings of Leon idén márciusban rukkolt elő új lemezével, és ezzel pótolja a tavaly elmaradt szigetes koncertjét. Dua Lipa tavaly megjelent és idén Grammy-díjat nyert albumát hozza el, és magasan vezeti a Sziget látogatók kívánságlistáját. Kádár Tamás kitért arra is, hogy az Arctic Monkeys 2022-re szánt új anyaga is a finisben van.

“A több mint negyven most közzétett fellépő változatos és vonzó képet mutat a jövő évi felhozatalból, amelyben vannak világsztárok, befutott nevek, kurrens zenei csemegék, feltörekvő csapatok is” – fűzte hozzá a főszervező.
A nagyszínpad főelőadói sorában augusztus 10-én ad koncertet Dua Lipa, 11-én a Kings of Leon és 15-én az Arctic Monkeys. A kora esti sávban játszik a 2020-ban kétszeres Brit Awards-díjas Lewis Capaldi, a francia sanzon világát elektro, hiphop és a világzenei elemekkel keverő belga Stromae és a hírek szerint februárban új albummal jelentkező Bastille.

A szervezők kedden bejelentett fellépői között van még Alan Walker, Caribou, Woodkid, FKJ, Jungle, Jon Hopkins, Sigrid, slowthai, Ronnie Flex & The Fam, Rilés, Princess Nokia, Yung Lean, Little Simz, Beabadoobee, a Clutch, a Fontaines D.C., Yves Tumor and Its band, az Inhaler, a Badbadnotgood, Sevdaliza, Honey Dijon, Bob Moses, Floating Points, NGHTMRE, Alice Merton, Lola Marsh, Jade Bird, a Viagra Boys, az Iceage, a Black Honey, a Giant Rooks, Tokimonsta, Apashe, TSHA, John Talabot és Taahliah.

A Sziget fesztivált 2022-ben augusztus 10-től 15-ig tervezik megrendezni.

A járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt a fesztivált tavaly és idén sem rendezték meg, akárcsak a másik két másik nagy könnyűzenei rendezvényt, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot.

Forrás: MTI

Fotó: Didier Messens/Getty Images

Már ott van Budapest útjain a BKV ünnepi Fényflottája

Johnny Depp esete a Barbie babákkal és még néhány érdekes sztár-hobbi

A Muse és a Killers is érkezik a VOLT-ra

Még egy dalt mutatott be az új albumáról a Westlife

A Tankcsapda dalban és klipben emlékezett meg a rajongóiról

Mától ingyen mozizhatunk az ArteKino Filmfesztiválon

Ma nyílik a Mikulásgyár

Új zenei anyagon dolgozik a U2

A Magyar Rádiózás Napját ünnepeljük!

42 éves a Pink Floyd kultikus albuma

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Best FM

Most szól:

  • Következő