1985. június 29-én David Bowie és Mick Jagger duettben rögzítették a Martha & the Vandellas lánytrió Dancing in the Street című 1964-es Motown-klasszikusát a londoni Abbey Road stúdióban, majd ugyanezen a napon a ma már ikonikusnak számító videoklipet is leforgatták hozzá.

A dalt a páros abból a célból jelentette meg kislemezen, hogy az eladott példányok után befolyó összegből az etiópiai éhező rászorulókat támogassák. Az eredeti tervek szerint a számot az ugyanezen okokból megszervezett Live Aid segélykoncert két külön helyszínéről, műholdas kapcsolat útján bejelentkezve, „közösen” is előadták volna, azonban miután kiderült, hogy ez csak fél másodperc csúszással lett volna kivitelezhető, az ötletet végül elvetették. A felvétel ettől függetlenül is az angol slágerlista élére került és az amerikai Top 10-be is sikerült bejutnia.

Fotó: Brian Cooke/Getty Images

Ingyenes taxiszolgáltatással biztosítja egy spanyol város a nők biztonságos hazaérkezését a helyi fesztivál idején

Csillaghullós napok jönnek - ma estétől érdemes kémlelni az eget

20-30 ezer forintba kerül idén az iskolakezdés

Sokszínű programkínálattal várja az érdeklődőket a Bujtor Filmfesztivál

95 ezren buliztak a Sziget nyitónapján

Milky Chance: a YouTube gyermekei vagyunk

Új fővárosával pályázik Indonézia a 2036-os Olimpiára

Erkölcsi bizonyítvány és anyakönyvi kivonatot is csináltathaunk a Szigeten

Ma ünnepli a születésnapját Almodovar kedvenc színésze

Három nap is majdnem teltházas a ma startoló Sziget Fesztiválon

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Best FM

Most szól:

  • Következő