A nagy népszerűségre való tekintettel immáron harmadik alkalommal rendezik meg az augusztusi csillaghullás időszakában az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű eseményt. A programsorozat, amely ma este kezdődik, augusztus 5. és 14. között országszerte több mint 80 helyszínen várja csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket.

A szervezők tájékoztatása szerint idén minden eddiginél több program várja az érdeklődőket az eseménysorozat 10 napja alatt, országszerte mintegy 180 programot hirdettek meg a csatlakozó amatőr és hivatásos csillagászok 85 helyszínen. A kezdeményezés célja, hogy minél többen ismerjék meg az éjszakai égbolt csodáit.
Az égbolt felfedezésére egyaránt lehetőség lesz a városok fényszennyeződésétől távol a természet éjjeli nyugalmában és egy-egy nyüzsgő település járdáján is.

A pécsi Zsolnay Negyed planetáriumi előadásai, a Zselici Tájvédelmi Körzet, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park varázslatos éjjeli csillaghullás-tárlata, a káptalantóti meteoritsimogatás és a kiszombori kukoricalabirintus éppúgy a programok között szerepel, mint a Békés Megyei vagy Szentesi Városi Könyvtár bemutatói és a csillagképek zavartalan tanulmányozása a csokonyavisontai fás legelőn.
Az eseménysorozathoz a nagy csillagvizsgálók is csatlakoztak, így lesznek programok a Bükki Csillagdában, a Pannon Csillagdában és a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is.

“A sokféle helyszín és program is arra mutat rá: a csillagok észlelése, az univerzum kutatása éppolyan színes és izgalmas lehet, mint maga az égbolt” – írták a szervezők.

Az eseménysorozathoz idén is csatlakozott a Cepheus Amatőrcsillagász Társaság, illetve a SkyGrót Csillagász Társaság, és a határon túl is lesznek programok a Csallóközi Észlelők Baráti Társaságának szervezésében. A tájékoztató szerint augusztus első és második hetében különösen jó alkalom nyílik arra, hogy az égi jelenségeket megfigyeljük: nemcsak a Hold és az óriásbolygók, de a szemet gyönyörködtető mélyég-objektumok és a Perseidák hullócsillagzápora is színesítik majd az éjszakai égboltot.

A csillagászati bemutatók helyszíneiről és a programokról az esemény Facebook-oldalán  valamint az MCSE honlapján és az interaktiv térképen tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozatot két szegedi csillagász, Barna Barnabás, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, a Csillagvizsgáló blog szerkesztője, és Ordasi András, szabadúszó csillagász, tudománykommunikátor, a Chillagász Brand kreatív igazgatója indította két évvel ezelőtt azzal a szándékkal, hogy a laikusok számára is megmutassák az ég csodáit és az amatőrcsillagászat lehetőségeit, illetve hogy összefogják a bemutatóhelyeket és az amatőr csillagászokat. Tavaly a rendezvényen országszerte csaknem tízezren vettek részt.
A szervezők továbbra is várják mindazon egyesületek, csillagvizsgálók, baráti körök, amatőr- vagy kutató csillagászok jelentkezését, akik szívesen szerveznének csillagászati bemutatókat, legyen szó távcsöves észlelésről vagy a városi fényektől távoli közös hullócsillaglesről.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Mariah Carey 28 éve zenetörténelmet írt

Mi lesz a hip hoppal 50 év múlva? Az AC az AI-t hívta segítségül

39 éve Prince megőrjítette a slágerlistákat

Hidegen, melegen, feketén vagy tejjel - ma a kávét ünnepeljük

Take That: új lemez, új dal, újabb turné

A 90-es évek egyik meghatározó slágerét dolgozta fel Dolly Parton

Christina Aguilera a Mancs őrjárattal tanít arra, hogyan szárnyaljunk

Harminchat éves a Guns n' Roses dzsungele

11 éves a „Tökéletes hang”

Kíváncsiak vagyunk az MI által írt zenére, de nem hisszük, hogy jó lehet

További hírek

B. Németh Dia

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Horváth Zoltán Hory

Best FM

Most szól:

  • Következő