Steven Tylerék 1989. szeptember 12-én dobták piacra „Pump” című korongjukat, amely a banda egyik legsikeresebb és a kritikusok által legjobban elismert munkájának számít. Ez volt az együttes tizedik stúdióalbuma, amely mára a hard rock műfajon belül is kiemelkedő helyet foglal el. A „Pump” az Aerosmith korábbi munkáihoz képest frissebb, energikusabb hangzást hozott, ami segített az Aerosmith-nek visszatérni a zenei szcéna élvonalába.

A korongon olyan, ma már klasszikusnak számító Aerosmith felvételek kaptak helyet, mint a „Love In An Elevator“, a „The Other Side“ vagy a „Janie’s Got a Gun“. A „Pump”-ot „Get a Grip“ és a Toys in the Attic“ után a banda harmadik legsikeresebb albumaként tartják számon az Egyesült Államokban, ahol több mint 7 millió példányban kelt és hétszeres platinalemez lett. A lemezen hallható „Janie’s Got a Gun“-ért pedig az Aerosmith megkapta az első Grammy-díját. A „Janie’s Got a Gun” a a legjobb rock előadásért járó Grammy-n túl is különösen nagy figyelmet kapott, mivel fontos társadalmi témákat dolgozott fel, mint a családon belüli erőszak és a gyermekbántalmazás.

Az album producere a híres Bruce Fairbairn volt, aki a bandával szoros együttműködésben dolgozott, hogy megőrizze a régi Aerosmith-stílust, miközben modern elemeket is beépített az új zenei anyagba. A lemez kiadása után az Aerosmith világkörüli turnét indult.
A „Pump” sikere siker tovább erősítette az Aerosmith hírnevét, és megmutatta, hogy a banda képes újjászületni, annak ellenére, hogy a korábbi években nehézségekkel küzdött.

Az album borítója is ikonikus lett, amelyen két egymásra helyezett teherautó látható, utalva az album címe által közvetített erőteljes, dinamikus hangzásra. A „Pump” minden elemében megtestesíti az Aerosmith zenei erejét és kreativitását.

A zenekar tagjai, különösen Steven Tyler énekes és Joe Perry gitáros, új energiával töltötték meg a dalokat, amelyeket a rajongók és a kritikusok egyaránt nagy lelkesedéssel fogadtak. Ez az album segített az Aerosmith-nek , hogy a zenéje a fiatalabb generációkhoz is elérjen, és olyan rajongókat szerezzenek, akik nem ismerték régebbi munkásságukat.

📷 Bob King/Redferns

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.18. 14:00

Harminchét éve hallgatjuk a Dirty Dancing zenéjét

2025.07.18. 14:00

Európai zenészek közösen kampányolnak az AI-rendelet betartatásáért

2025.07.18. 10:00

Ezeket a filmeket szerettük legjobban 2025 első felében

2025.07.18. 08:00

Huszonhét éves az „Armageddon: The Album”

2025.07.17. 12:00

Jennifer Lopez magyar vízre szomjazik

2025.07.17. 10:00

Emoji Világnap - apró ikonok nagy hatással

2025.07.17. 08:00

Érkezik az év leglátványosabb csillaghullása

2025.07.16. 15:04

Negyed százados a Coldplay első albuma

2025.07.16. 14:17

Janet Jackson 10 év után újra randizik

2025.07.16. 10:21

Harrison Ford megkapta első Emmy-jelölését

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő