Egyebek mellett tárlatvezetésekkel, gyerekprogramokkal, koncertekkel, bűvészekkel, akrobata előadásokkal és tűzshow-val várják a Zsolnay Negyed Éjszakája elnevezésű rendezvény látogatóit a pécsi kulturális létesítménybe szeptember 16-án.

A szervezők közleménye szerint az éjfélig tartó programok keretében rendhagyó éjszakai tárlatvezetéseket tartanak a létesítményben, de a vezetett séták során az Illúzió vs. Valóság című kiállítás, a Negyed összes tárlata, a Látványmanufaktúra, a Zsolnay Mauzóleum is bejárhatóvá válik, az érdeklődők továbbá megismerhetik Zsolnay Miklós kalandos életútját is.
A Zsolnay család egykori lakóházában korhű ruhába öltözött idegenvezetők kalauzolják el a látogatókat a 19. századi mindennapokba, a Zsolnay család és Pécs életébe, míg Zsolnay-kemence túrát is tartanak a létesítmény a látogatók elől egyébként elzárt részébe. Hajnal Máté bűvész szórakoztató varieté műsorral készül, ahol a bűvészet és az akrobatika is szerepet kap.

Az este során tüzes show-t tart a Firebirds csapata az illúziók témájáról slammelnek a Sopianae Slampoetry Klub tagjai, lesz éjszakai távcsöves égboltmegfigyelés és filmvetítés is. A kertben minikoncertet ad a Trió Enigma, a Pécsi Vonósok, a Swing Ladies és a Bohemian Brass Band. Kehidai László előadást tart a Zsolnay Negyed egykori gyárkéményeiről, és kevéssé ismert történeteket oszt meg a Zsolnay Gyár működéséről.

A gyerekprogramok között szerepel többek között UV-fényben varázsvilággá váló játszótér, éjszakai szabadtéri szabadulójáték, bábszínház, kerámia élményfestés és Mars-küldetés robotokkal. Becsapható érzékeink: káprázat vagy agyrém? címmel kalandjátékon is részt vehetnek az érdeklődők, de lesz rendhagyó matekóra, meseelőadás és látványos kísérletek is, míg a tudomány és a játékok szerelmeseit várja a VR Univerzum, a Planetárium és a Labor – Interaktív Varázstér is.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Mariah Carey 28 éve zenetörténelmet írt

Mi lesz a hip hoppal 50 év múlva? Az AC az AI-t hívta segítségül

39 éve Prince megőrjítette a slágerlistákat

Hidegen, melegen, feketén vagy tejjel - ma a kávét ünnepeljük

Take That: új lemez, új dal, újabb turné

A 90-es évek egyik meghatározó slágerét dolgozta fel Dolly Parton

Christina Aguilera a Mancs őrjárattal tanít arra, hogyan szárnyaljunk

Harminchat éves a Guns n' Roses dzsungele

11 éves a „Tökéletes hang”

Kíváncsiak vagyunk az MI által írt zenére, de nem hisszük, hogy jó lehet

További hírek

B. Németh Dia

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Horváth Zoltán Hory

Best FM

Most szól:

  • Következő