A 74 éves rockzenész,a legendás Whitesnake- és Deep Purple énekese, a Whitesnake hivatalos YouTube csatornáján közzétett videóban jelentette be a rajongóiknak hogy dicsőséges, hat évtizedet átívelő pályafutása a végéhez ért, és bejelentette visszavonulását: „eljött az idő, hogy búcsút vegyek.”

„Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, a ’kígyó’ testvérei és nővérei, egy különleges bejelentésem van számotokra. Több mint 50 év elképesztő utazás után — veletek, a Deep Purple-rel, a Whitesnake-kel, és Jimmy Page-dzsel — az utóbbi években egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy tényleg eljött az idő, hogy a fogasra akasszam a rock ’n’ roll platformcipőmet és a szűk farmeremet. És ahogy látjátok, az oroszlán sörényről is gondoskodtunk. Ám eljött az idő, hogy abbahagyjam és búcsút vegyek. Nagyon szeretlek titeket. Köszönök mindent mindenkinek, aki segített és támogatott ezen a hihetetlen úton — minden zenésznek, a stábnak, a rajongóknak, a családnak. Csodálatos volt, de most valóban itt az ideje, hogy egyszerűen csak élvezzem a nyugdíjas éveimet. Remélem, ezt megértitek. Még egyszer: teljes szívemből szeretlek titeket. Isten veletek” – mondta a Whitesnake hivatalos YouTube-csatornáján közzétett videóban Coverdale.

A videó aláfestéseként a Whitesnake „Fare Thee Well” című dalának frissen remaszterelt változata hallható, az utolsó öt percben pedig felvételek és fényképek idézik fel Coverdale legendás karrierjének legemlékezetesebb pillanatait.

David Coverdale leginkább az 1978-ban, Londonban alapított hard rock zenekara, a Whitesnake frontembereként ismert. A bandát az 1980-as években olyan, ma már klasszikusok repítették a zenei világ csúcsaira, mint a „Here I Go Again”, az „Is This Love” és a „Fool for Your Loving”. A Whitesnake lemezeit az évek során milliószámra adták el, csak a zenekar 1987-es címadó albuma nyolcszoros platinalemez lett.
Ám mielőtt megalapította volna Whitesnake-et, Coverdale nem kevésbé sikeres karriernek örvendett: 1973 és 1976 között a Deep Purple énekese volt, Ian Gillant váltva. Az ő vokáljával három Deep Purpel album készült. 2016-ban éppen a Deep Purple tagjaként David Coverdale bekerült a Rock & Roll Hírességek Csarnokába
Később, 1993-ban Jimmy Page-dzsel, a Led Zeppelin gitárosával közösen adta ki a Coverdale–Page albumot, amely csak az Egyesült Államokban az egymillió példányban kelt el és platinalemez minősítést kapott.

Coverdale az utóbbi években több egészségügyi problémával is küzdött, köztük egy makacs felső légúti fertőzéssel, amely miatt a Whitesnake kénytelen volt lemondani a Scorpions -szal közös észak-amerikai turnéját. 2023-ban pedig egy esés következtében, a felkarjában két izom is elszakadt.
A Whitesnake utolsó koncertjét 2022. június 23-án adta a franciaországi Hellfesten, ezzel gyakorlatilag lezárva a zenekar búcsúturnéját.

Szeretnénk hallani, hogy „Here I Go Again” – de tiszteletben tartjuk egyik nagy kedvencünk döntését, és reméljük élvezi majd a megérdemelt pihenést!

2025.10.14. 16:45

Streaming killed the MTV star…

2025.11.14. 08:00

Hihetetlen, de igaz: David Coverdale nyugdíjzza magát

2025.11.13. 16:00

Perli a Guns N’ Roses-t egykori menedzserük

2025.11.13. 12:00

Madonna jubileumi luxuskiadvánnyal lepte meg a rajongóit

2025.11.13. 10:00

Legyünk kedvesek minden nap!

2025.11.12. 13:00

Ez Nicolas Cage öt kedvenc filmje

2025.11.12. 11:00

Ledöntötte a szetreotípiákat Miss Chile

2025.11.12. 10:00

A Vígszínház munkatásaival készült a Vigyél Haza Alapítvány idei "örökbefogadó" naptára

2025.11.11. 15:18

Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre

2025.11.11. 14:00

Az olasz konyha az UNESCO szellemi kulturális örökség részévé válik

2025.11.11. 12:00

Több mint négy évtized után a „Thriller” újra a Billboard Top 10-ben

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő