Nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés – mondta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének, az MTTSZ alelnöke.

Pákozd Gergely arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a behozatal aránya változó mértékben csökken, 2022 előtt 20 százalék körül alakult. Az átlagos havi fogyasztást ki tudják elégíteni a magyarországi termelők, de karácsony és húsvét előtt annyira megugrik a kereslet, hogy csak külföldi szállítmányokkal lehet biztosítani a szükségletet. A vásárlás ráadásul évről évre későbbre tolódik, egyre inkább az ünnep előtti utolsó napokra marad a vevői roham.
Hozzátette, hogy a tojás előállítási költségei egyelőre nem változtak jelentős mértékben, hiszen hiába csökkent az utóbbi hónapokban a takarmány-alapanyagok ára és az energiaköltség, ezek beszerzéséről még tavaly ősszel, magasabb áron kellett megállapodniuk a termelőknek.
Most abban bízhatnak, hogy a takarmány-alapanyagok piacán a növekvő kínálatnak köszönhetően mérséklődnek az árak, valamint a tavalyinál olcsóbb lesz az energia akkor is, amikor a 2024-es termelési ciklusra kell megkötniük a szerződéseket – tette hozzá.

Az ellátási pánik mindenesetre elmúlt, és ugyancsak kedvez a termelőknek, hogy az Ukrajnából olcsón érkező tojás egyelőre nem töri le az árakat. Az Egyesült Államokban komoly károkat okozott a madárinfluenza, ezért jelentős a nemzetközi kereslet, az ottani piac felszívja az európai többlet-tojáskészleteket – magyarázta.
A helyzet akkor lesz nehéz, amikor helyreáll a termelés a tengerentúlon, és az uniós előírásoknál kevésbé szigorú ukrajnai termelésből továbbra is korlátozás nélkül jöhet tojás az EU-ba.
Pákozd Gergely szerint továbbra is belföldön termelt tojást érdemes választani, mert az garantáltan jó minőségű, és biztosítja a termelés fennmaradását, ezzel együtt az ország ellátásbiztonságát is.

A magyar fogyasztás évente körülbelül 2,3 milliárd darab, utoljára a kilencvenes években esett vissza jelentősebb mértékben. Azóta legfeljebb csak a diéta- és fitnesztrendek befolyásolták valamennyire, de nyilvánvaló, hogy a tojás önmagában is teljes értékű, kiváló élelmiszer – emelte ki a szövetség alelnöke.

Fotó: Pixabay

Francia filmé az Arany Pálma, Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Ma van a Hamburger világnapja!

Éljen a gyereknap!

115 éve született Ian Fleming angol író, James Bond megalkotója

A pünkösdi hosszú hétvégén is a Balaton a legnépszerűbb úticél

Egy nem mindennapi páros - Horváth Tamás és Kowa közös dallal jelentkezett

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Decemberben indul Bryan Adams európai turnéja

Lenny Kravitz nem öregszik, de ma születésnapos

Malek Andrea, Varga Viktor és a Budapesti Operettszínház művészei is fellépnek a 31. Városligeti Gyermeknapon

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Best FM

Most szól:

  • Következő