Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét idén először a bit mozikban is élőben láthatja majd a közönség – számolt a BBC News. A 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált Liverpoolban rendezik meg május 9. és 13. között. A két elődöntő után a döntőt május 13-án tartják.

A szervezők közleménye szerint a finálét első ízben a mozikban is élőben lehet majd látni Anglia-szerte. Arra biztatták a közönséget, hogy az eseményre öltözzenek ki és bátran énekeljenek majd együtt a filmvásznon látható versenyzőkkel.
A rendezvény helyszínére, a Liverpool Arénába a jegyek már korábban elfogytak. A belépőket még március elején 40 perc alatt kapkodták el az érdeklődők.
A mozijegyeket hétfőtől árulják a döntőre, amelyet mintegy 500 filmszínházban fognak vetíteni.
A szervezők azt is megerősítették, hogy a TikTok a tavalyi debütálás után idén is a dalfesztivál hivatalos partnere lesz.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon tavaly az ukrán Kalush Orchestra győzött a Stefania című dallal, de az orosz-ukrán háború miatt Ukrajna nem tudta megszervezni az idei versenyt, így ezt a feladatot a második helyezett Nagy-Britannia kapta. Liverpool előzetes válogatás után nyerte el a rendezés lehetőségét.
A dalfesztivál házigazdája Hannah Waddingham, a Ted Lasso-sorozat sztárja, Alesha Dixon brit énekesnő, Julia Szanyina ukrán énekesnő és Graham Norton televíziós műsorvezető lesz.
Nagy-Britanniát idén Mae Muller képviseli a versenyben I Wrote A Song című dalával.

Forrás: MTI

Fotó: Peter Byrne – PA Images/Getty Images

Francia filmé az Arany Pálma, Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Ma van a Hamburger világnapja!

Éljen a gyereknap!

115 éve született Ian Fleming angol író, James Bond megalkotója

A pünkösdi hosszú hétvégén is a Balaton a legnépszerűbb úticél

Egy nem mindennapi páros - Horváth Tamás és Kowa közös dallal jelentkezett

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Decemberben indul Bryan Adams európai turnéja

Lenny Kravitz nem öregszik, de ma születésnapos

Malek Andrea, Varga Viktor és a Budapesti Operettszínház művészei is fellépnek a 31. Városligeti Gyermeknapon

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Best FM

Most szól:

  • Következő