Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót: 20 óra 30 perctől a bolygó számos nevezetessége elsötétül egy órára – áll a péa WWF tájékoztatójában – a szervezet az akció alkalmából a hazai kistelepülések jelentős részét még mindig érintő energiaszegénységre hívja fel a figyelmet.

A Föld órája kezdeményezés, amelyhez tavaly már majdnem 200 ország csatlakozott, eredetileg azzal a céllal indult 2007-ben Ausztráliából, hogy az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira irányítsa bolygónk lakosságának figyelmét – olvasható a közleményben.
A március utolsó szombatján megrendezett esemény során egy órára világszerte lekapcsolják az épületek, nevezetességek díszvilágítását. A világ legnagyobb önkéntes akciója a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt.

A tájékoztatás szerint a Föld órája akcióhoz magánszemélyek, települések is csatlakozhatnak. Idén Budapest mellett olyan települések csatlakoztak a kampányhoz, mint például Bonyhád, Gyöngyös és Mezőhegyes, világszerte pedig többek között olyan nevezetességek sötétülnek egy el órára, mint az Eiffel-torony, a sydney-i Operaház, a New York-i Empire State Building vagy a római Colosseum.

A WWF arra hívja fel a figyelmet, hogy globálisan és hazánkban is megdöbbentően sok embert érint az energiaszegénység, melynek egyenes következménye többek között a levegőminőség romlása: becslések szerint Magyarországon évente 13 ezer ember idő előtti elhalálozását okozza a döntő részt fűtésből eredő magas szállópor-koncentráció.
A WWF Magyarország – megismételve 2017-es kutatását – egy kérdőíves felmérés részeként tárta fel az 5 ezer főnél kisebb önkormányzatok energiahatékonysági jellemzőit, melynek eredményeit a szervezet hamarosan egy részletesebb kiadványban fogják publikálni.

“A javaslatok közül az energiaválsággal összefüggő problémákat leghatékonyabban kezelő lépés egy épületenergia-hatékonysági program lenne. A jövő a jól megtervezett, mélyfelújítást célzó beruházásoké kell, hogy legyen” – idézi a közlemény Harmat Ádámot, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetőjét.

A szombati Föld órája alkalmából a WWF Magyarország arra buzdít mindenkit, hogy egy hozzá közel álló tevékenységgel vegyen részt az akcióban. A szervezők hat programötletettel várják az érdeklődőket, melyekre a www.foldoraja.hu weboldalon lehet regisztrálni – áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Francia filmé az Arany Pálma, Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Ma van a Hamburger világnapja!

Éljen a gyereknap!

115 éve született Ian Fleming angol író, James Bond megalkotója

A pünkösdi hosszú hétvégén is a Balaton a legnépszerűbb úticél

Egy nem mindennapi páros - Horváth Tamás és Kowa közös dallal jelentkezett

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Decemberben indul Bryan Adams európai turnéja

Lenny Kravitz nem öregszik, de ma születésnapos

Malek Andrea, Varga Viktor és a Budapesti Operettszínház művészei is fellépnek a 31. Városligeti Gyermeknapon

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Best FM

Most szól:

  • Következő