1981-ben az ENSZ Közgyűlésének nyitónapján született meg a döntés, hogy minden év szeptemberének harmadik keddjén ünnepljük a Béke Nemzetközi Napját. Egy 2001-es határozat értelmében azonban 2002 óta szeptember 19-én tartjuk ezt a napot, ami nem csak a béke, hanem a  fegyverszünet és az erőszakmentesség napja is egyben – és ma sajnos újra többszörösen aktuális.

Az ENSZ által kezdeményezett Béke Napja nemcsak a nemzetek közti békére hivatott  irányítani a figyelmet, hanem az erőszakmentességre a családokban, közösségekben. Felhívja a figyelmet a béke, a békesség fontosságára minden országban, minden  társadalmi csoportban világszerte. A béke ugyanis a teljes erőszakmentességet jelenti – nem csak a háborúmentes világot – hanem verbális erőszak és uszításmentes világot is.

Kevéssé ismert tény, hogy a béke szimbólumáva vált galamb, alkotója Picasso hevesen tiltakozott, amikor tudomására jutott, milyen fontos szerepet szánnak a művének, mert bár gyakran rajzolt galambokat, szerinte ez az egyik legagressízvebb madár, így egyáltalán nem méltó arra, hogy a béké szimbóluma legyen.

Fotó: Alvaro Medina Jurado/Getty Images

Mariah Carey 28 éve zenetörténelmet írt

Mi lesz a hip hoppal 50 év múlva? Az AC az AI-t hívta segítségül

39 éve Prince megőrjítette a slágerlistákat

Hidegen, melegen, feketén vagy tejjel - ma a kávét ünnepeljük

Take That: új lemez, új dal, újabb turné

A 90-es évek egyik meghatározó slágerét dolgozta fel Dolly Parton

Christina Aguilera a Mancs őrjárattal tanít arra, hogyan szárnyaljunk

Harminchat éves a Guns n' Roses dzsungele

11 éves a „Tökéletes hang”

Kíváncsiak vagyunk az MI által írt zenére, de nem hisszük, hogy jó lehet

További hírek

B. Németh Dia

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Horváth Zoltán Hory

Best FM

Most szól:

  • Következő