Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai képesek arra, hogy a sima csoportkörös meccsek után mentálisan és fizikailag is maximálisan készen álljanak a szerdai, olaszok elleni világbajnoki negyeddöntőre.

Az együttes gyakorlatilag a torna első mérkőzésén biztosította helyét a nyolc között azzal, hogy a csoport második legerősebb ellenfelét, Montenegrót legyőzte, hiszen előzetesen a brazil és a georgiai együttes sem jelenthetett akadályt.

“Három teljesen különböző meccset játszottunk, alapvetően a Montenegró elleni találkozóra készültünk fel, hiszen tudtuk, azon múlik a csoportgyőzelem, viszont az intenzitást megpróbáltuk Brazília és Georgia ellen is fenntartani, attól függetlenül, hogy tudtuk, mindkét találkozón elvárható a siker” – mondta az MTI-nek hétfőn a csapat szálláshelyén a szakember. Megjegyezte, hogy Georgia az elmúlt öt-tíz évben sokat javult, ennek ellenére elfogadhatatlan a tőle kapott 14 gól. A tréner megjegyezte, azért ezen a találkozón is voltak pozitívumok, mint a támadásvezetés és a befejezések.
“Ez a társaság képes arra, hogy mentálisan hangsúlyossá tegye egy pontját a tornának, biztosan mindenki így gondolkodik és a negyeddöntő lesz ez” – mondta Märcz Tamás.

A játékvezetéssel kapcsolatban a tréner megjegyezte, el kell fogadniuk, hogy a bírók sokkal könnyebben, szinte már az első fizikai kontaktusra kiállítást ítélnek, ugyanakkor erre lehet a csapatnak ellenszere, ezekből már be is vetett párat.
A magyarok zszerdán 21 órakor szállnak vízbe a címvédő olaszok ellen, Märcz Tamás szerint ilyenkor a két edző már csak minimális dolgokkal tudja meglepni a másikat, vagy esetleg a korábban kevesebbet, de hatékonyabban használt támadó és védekezési figurákat veti be.

A tréner a Georgia ellen megsérült Vogel Somával kapcsolatban elmondta, a Ferencváros kapusa szerencsére jól van, csak egy “szép kis monoklit” visel a szeme alatt.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hat év börtönt kapott Lady Gaga kutyáinak elrablója

Ingyenes taxiszolgáltatással biztosítja egy spanyol város a nők biztonságos hazaérkezését a helyi fesztivál idején

Csillaghullós napok jönnek - ma estétől érdemes kémlelni az eget

20-30 ezer forintba kerül idén az iskolakezdés

Sokszínű programkínálattal várja az érdeklődőket a Bujtor Filmfesztivál

95 ezren buliztak a Sziget nyitónapján

Milky Chance: a YouTube gyermekei vagyunk

Új fővárosával pályázik Indonézia a 2036-os Olimpiára

Erkölcsi bizonyítvány és anyakönyvi kivonatot is csináltathaunk a Szigeten

Ma ünnepli a születésnapját Almodovar kedvenc színésze

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Best FM

Most szól:

  • Következő