“Nagyon sokat elvesz belőlem mentálisan, fizikálisan, nem mosolyoghatok senkire, mert akkor azonnal elmegy a fókusz” – magyarázta.
Elárulta, hogy nagyon sokat dolgozott fejben azért, hogy így tudjon teljesíteni, hónapok óta erre készült.
“A vívásnak ez a legnagyobb kulcsa, hogy minden fejben dől el” – hangsúlyozta.
Az elődöntőben elszenvedett vereségét illetően úgy vélekedett, valószínűleg jobb volt, hogy a második párban vívott, mert így kevesebb ideje maradt ezen rágódni.
“Azonnal el akartam hessegetni ezt a gondolatot, hiszen tudtam, hogy így is, úgy is lesz még egy második meccs, amit meg kell nyernem.” – mondta.

A bronzmérkőzés végén bevitt ráadástusnál azért volt határozott, mert kapott kívülről segítséget.
“Néztem az edzőmet és olyan önbizalmat láttam rajta, ami megadta nekem azt, hogy nagyon bátor legyek az utolsó tusban és higgyek az elmúlt 13 év közös munkájában. Végül kijött belőlem ez a bátorság és meg tudtam csinálni azt az akciót, amivel bevittem az utolsó találatot” – elevenítette fel a bronzérmet érő akció körülményeit.

Muhari Eszter számára május végén dőlt el, hogy részt vehet a párizsi olimpián. A Tatabányai SC 21 éves vívója a kínai Tang Csün-jao, a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szera, majd egy másik kínai, Jü Sze-han legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol kikapott az idén Eb-második francia Auriane Mallo-Bretontól. Így zárásként a harmadik helyért mérkőzhetett meg az észt Nelli Differttel, akivel “kéz a kézben” jutottak ki az olimpiára.
“Az egész év egy óriási hullámvasút volt, és most végre úgy érzem, hogy ha nem is a csúcsra értem, de a saját elvárásomnak megfeleltem: éremért jöttem és ezt sikerült megszereznem” – mondta, hozzátéve, már az óriási siker, hogy összejött számára a kvótaszerzés, a mostani szereplés “csak hab a tortán”.

Elárulta, hogy a Grand Palais-ben, a helyszínen szurkoltak neki a szülei.
“Itt van édesanyám, édesapukám. Szerencsére sikerült meggyőzni őket, hogy jöjjenek ki, mert nagyon izgulós típusok, és nem akartak. Úgyhogy nagyon örülök, hogy meggyőztem őket.” – fogalmazott.
Az elvesztett elődöntőt és a kiharcolt bronzérmet illetően úgy fogalmazott: “van bennem egy kis csalódottság, de ez az első olimpiám, 21 éves vagyok és szeretném helyén kezelni a dolgot”.

Így alakult a magyar olimpikonok számára az első versenynap Párizsban:

ASZTALITENISZ
vegyes páros: az Ecseki Nándor, Madarász Dóra duó a nyolcaddöntőben 4:1-re kikapott a Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem hongkongi kettőstől, ezzel kiesett
női egyes: Póta Georgina 4:3-ra nyert a német Shan Xiaona ellen, így bejutott a legjobb 32 közé

EVEZÉS
férfi egypár: Pétervári-Molnár Bendegúz előfutamában a 3. helyen célba érve a keddi negyeddöntőbe jutott

KÉZILABDA
férfiak, B csoport, 1. forduló: Egyiptom-Magyarország 35-32

LOVASSPORT
lovastusa: Kaizinger Balázs a 62. helyen áll a díjlovaglást követően

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
férfi időfutam: Valter Attila 22.

SPORTLÖVÉSZET
légpuska, vegyes csapat: Péni István és Mészáros Eszter 20.
női légpisztoly: Major Veronika első helyen jutott a vasárnapi döntőbe, Fábián Sára Ráhel 33. lett.

TORNA
férfi selejtező: Mészáros Krisztofer egyéni összetettben 14. helyen bejutott a szerdai 24-es döntőbe. Talajon az 59., lólengésben a 30., gyűrűn is a 30., korláton a 13., míg nyújtón 21. lett. Ugrásban nem rangsorolták, mert egyéni összetettben szerepelt, és így nem két, hanem csak egy ugrása volt.

ÚSZÁS
női 400 m gyors: Késely Ajna 13.
férfi 400 m gyors: Sárkány Zalán 14.
női 4×100 m gyors: Magyarország (Senánszky Petra, Ábrahám Minna, Ugrai Panna, Pádár Nikolett) 10.
férfi 4×100 m gyors: Magyarország (Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Jászó Ádám, Kós Hubert) 8.

VÍVÁS
férfi kard egyéni: Gémesi Csanád 16., Szilágyi Áron 18., Szatmári András 25.
női párbajtőr egyéni: Muhari Eszter 3.

VÍZILABDA
nők, A csoport, 1. forduló: Hollandia-Magyarország 10-8

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor

2025.03.21. 14:00

Dupla bakeliten éledt újjá a legizgalmasabb Cher album

2025.03.21. 12:00

Vigyázzunk közösen erdeinkre!

2025.03.21. 10:00

Harminchat éves Madonna egyik legsikeresebb albuma

2025.03.21. 08:00

Ma világszerte a költészetet ünneplik

2025.03.20. 16:39

Kalapács alá kerül Jean-Luc Godard kultfilmjének egyetlen ismert forgatókönyve

2025.03.20. 12:00

Harmincezredszer adták elő Londonban Agatha Christie klasszikusát

2025.03.20. 10:00

Legyünk nagyon boldogok - ma különösen

2025.03.20. 08:00

Ma beszökött a tavasz

2025.03.19. 15:30

Lady Gaga a brit és az amerikai albumlista csúcsát is bevette

2025.03.19. 12:27

70 éves a színész, aki forradalmasította az akciófilm műfaját

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő