Változatos adventi programokkal várják a szegedieket és a városba érkező vendégeket péntektől egy hónapon át a csongrád-csanádi megyeszékhelyen. A több évtizedes múltra visszatekintő Szegedi Karácsonyi Hetek jóval több mint egy hagyományos adventi vásár, rengeteg kisebb-nagyobb rendezvény, programelem teszi emlékezetessé mindenki számára – derül ki a szervezők közleményéből.

A Dóm téren 2000-ben szervezték az első adventi kézműves-vásárt, a rendezvény pedig az évek során a helyiek és a turisták kedvelt találkozóhelyévé vált. A programsorozat fő helyszíne idén is a Dóm tér lesz, ahol a kézművesek és a kereskedők számtalan érdekességgel és karácsonyi ajándékötlettel, a vendéglátósok pedig forralt borokkal, kürtőskaláccsal és sok más finomsággal várják a látogatókat.
Az idei év újdonsága a Dómmal szemben felállított óriáskerék, melyből csodálatos kilátás nyílik az ünnepi fényekben pompázó belvárosra. A november eleje óta üzemelő óriáskerék 50 méter magasra viszi az érdeklődőket, akik szélvédett, zárt kabinokból gyönyörködhetnek a belvárosi panorámában.
Az advent heteiben péntekenként 18 órától izgalmas tűzzsonglőr-show varázsol majd egyedi hangulatot a Dóm térre, majd szombatonként zenés adventi programokat, vasárnaponként pedig gyertyagyújtást tartanak. A Fogadalmi templommal szemben állítják föl a város nyolc méter átmérőjű adventi koszorúját, amely elkészítéséhez 100-150 kéve fenyőgallyat és 40 négyzetméter dróthálót használnak fel.

Az első adventi gyertyát november 27-én délután Botka László polgármester és Kiss Rigó László megyéspüspök együtt gyújtják meg.
A Dóm téri Mesés kuckóban a gyerekeket kézműves-foglalkozásokkal, interaktív játékokkal, mesedélutánokkal várják, a tér közepén pedig felépül a közkedvelt szalmalabirintus is. Forró italkülönlegességek, gasztronómiai specialitások és egy ünnepi találkahely várja a belvárosban sétálókat a Klauzál téren és Dugonics téren. Előbbi helyszínen a város karácsonyfája, a szökőkútnál pedig egy óriás rénszarvas és egy díszes mikulás szán lesz látható.
A Szegedi Karácsonyi Hetek pénteken délután az ünnepi fények felkapcsolását követően a Kövér Béla Bábszínház művészeinek óriás bábos felvonulásával kezdődik. A menetet a Klauzál térről a Dugonics téren keresztül a Dóm térre a Guiro ütőegyüttes kíséri.

Forrás: MTI

Fotó: Flickr.com

Mariah Carey 28 éve zenetörténelmet írt

Mi lesz a hip hoppal 50 év múlva? Az AC az AI-t hívta segítségül

39 éve Prince megőrjítette a slágerlistákat

Hidegen, melegen, feketén vagy tejjel - ma a kávét ünnepeljük

Take That: új lemez, új dal, újabb turné

A 90-es évek egyik meghatározó slágerét dolgozta fel Dolly Parton

Christina Aguilera a Mancs őrjárattal tanít arra, hogyan szárnyaljunk

Harminchat éves a Guns n' Roses dzsungele

11 éves a „Tökéletes hang”

Kíváncsiak vagyunk az MI által írt zenére, de nem hisszük, hogy jó lehet

További hírek

B. Németh Dia

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Horváth Zoltán Hory

Best FM

Most szól:

  • Következő