Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját: szeptember 30-án és október 1-jén több száz helyszínen több mint kétezer program várja a tudomány iránt érdeklődőket.

A Kutatók éjszakáját hagyományosan szeptember utolsó péntekjén, illetve szombatján rendezik meg egész Európában. Magyarországon idén is több száz intézmény csatlakozik az eseményhez – közölték a szervezők.
A részletes program szeptember elejétől lesz elérhető a Kutatók éjszakája honlapján (www.kutatokejszakaja.hu), valamint a rendezvény Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/kutatokejszakaja), amelyeken addig is érdekes hírek olvashatók a tudomány világából.

A szervezők a közleményeményükben felidézték, hogy az elmúlt két évben a szervezők dolgát megnehezítette a járvány és az a tény, hogy tavaly egyetlen magyarországi pályázónak sem sikerült elnyernie az uniós támogatást a rendezvény lebonyolítására. Ennek ellenére az RCISD részben saját forrásaira támaszkodva, részben az erre a célra létrehozott alapítvány segítségével a veszélyhelyzeti intézkedések betartásával sikeres eseményt szervezett.
A rendezvényt szervező intézmények ezúttal két évre nyerték el az Európai Unió Marie Sklodowska Curie Akcióinak támogatását a programok lebonyolításához.
A szervező konzorcium tagja az RCISD Regionális Tudásközpont, az Óbudai Egyetem, a Nők a Tudományban Egyesület, a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Hétfa Kutatóintézet.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Elhunyt Haumann Péter

Vámpírnak öltözött rajongók ünnepelték a Drakula-regény 125. évfordulóját

„Az új album az egész eddigi karrierünk szimbóluma” - megjelent a Def Leppard legújabb korongja

Elutasították a fellebbezését - Shakirának bíróság elé kell állnia

Egyszerre két különleges albumot dobott piacra Liam Gallagher

Elhunyt Ray Liotta, a Nagymenők sztárja

Elment Andrew Fletcher, a Depeche Mode alapítója

Mutasd az alvó kutyád - megmondom milyen a viszonyotok

Elutasították a Luc Besson elleni vádakat

Mindenki odavan a Top Gun: Maverickért - mától a hazai mozik is vetítik

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Best FM

Most szól:

  • Következő