A brit popzene fenegyereke tud érzelmes is lenni, és ezt a dalaival is megmutja. 1999-ben, november 8-án dobta piacra “She’s the One” című kislemezét, ami alig néhány nap alatt, november 14-re már a brit slágerlista élén kötött ki. Kevesen tudják azonban, hogy a felvételt eredetileg egy másik brit zenekar, a „World Party” néhány évvel előtte már sikerre vitte.

A “She’s the One” a World Party nvű rock banda 1997-es, „Egyptology” című albumán kapott helyet, és még ugyanabban az évben elnyerte az Ivor Novello-díjat. Emellett két film betétdala is volt: hallhattuk az a 1997-es “Házasságszerzők” -ben és az 1998-as “Robbanófejek”-ben.

Robbie Williams 1999-ben készítette el a “She’s the One” feldolgozást és novemberében dobta piacra kislemez formájában. Csupán néhány nappal a megjelenését követően – 24 éve, a mai naponnovember 14-én – ez a felvétel lett Robbie Williams második listavezető dala szólóelőadóként, a hazájában az Egyesült Királyságban.
A dal számos díjat nyert világszerte, köztük a 2000-es Brit Awards-on az év brit kislemeze és az év brit videójakategóriában is díjazták, továbbá megnyerte a Capital Radio Award legjobb kislemeznek járó díját is.

Fotó:  William Conran – PA Images/Getty Images

2025.10.14. 16:45

Streaming killed the MTV star…

2025.11.14. 16:00

Árverésre bocsátják a még ismeretlen Mariah Carey egyik demóját

2025.11.14. 14:00

Robbie Williams már több mint negyed százada is tudta hogyan kell slágert gyártani

2025.11.14. 11:46

A zene, ami hidakat épít

2025.11.14. 10:00

Madonna ritmusára lépked Meryl Streep

2025.11.14. 08:00

Hihetetlen, de igaz: David Coverdale nyugdíjzza magát

2025.11.13. 16:00

Perli a Guns N’ Roses-t egykori menedzserük

2025.11.13. 12:00

Madonna jubileumi luxuskiadvánnyal lepte meg a rajongóit

2025.11.13. 10:00

Legyünk kedvesek minden nap!

2025.11.12. 13:00

Ez Nicolas Cage öt kedvenc filmje

2025.11.12. 11:00

Ledöntötte a szetreotípiákat Miss Chile

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő