Az előrejelzések szerint szeptemberben akár szabad szemmel is látható lehet az északi égbolton a váratlanul felbukkant és felfedezett C/2023 P1 (Nisimura) üstökös – írták a csillagaszat.hu hírportálon.

Az új üstököst egy 72 éves japán üstökös- és nóvafelfedező amatőr csillagász, Hideo Nisimura fedezte fel a Kakegava város melletti Gomjo nevű teaültetvényen levő észlelőhelyén 2023. augusztus 12-én.

Mivel a felfedezésekori 11 magnitúdós látszó fényesség nagynak számít a mai kisebb távcsövek számára, ezért sok amatőr csillagász megfigyelte és megerősítette a felfedezést a Japán Nemzeti Obszervatórium bejelentése után – olvasható a cikkben.

A sok megfigyelés gyorsan lehetővé tette az égitest pályájának meghatározását, ami megerősítette, hogy egy korábban ismeretlen üstökösről van szó.

Az üstökös, amely a Naprendszerhez tartozik, tehát nem valahonnan a Naprendszer távoli vidékeiről érkezett a Nap közelébe, szeptember 18-án lesz napközelben.

Ez azt jelenti, hogy a Merkúrnál is közelebb kerül a Naphoz, ami potenciálisan fényes üstököst jelenthet.

A cikk szerint az üstökösnek a kellően sötét, fényszennyezéstől mentes helyekről készített újabb, hosszú expozíciós képein már halvány csóvája is látszik. Gázkómája zöld színű, ami a kétatomos szénmolekulától ered.

Az üstökös látszó fényessége szeptemberi napközelsége idején elérheti a három magnitúdót, így akár szabad szemmel is megfigyelhető lenne, ha nem látszana nagyon kis szögtávolságra a Naptól. Az üstökös ekkor inkább a világosodó, pirkadati égen lesz megfigyelhető.

A csillagászok szerint érdemesebb lesz egy héttel a napközelsége előtt, szeptember 10-e körül próbálkozni a megfigyelésével, amikor még halványabb, de könnyebben észlelhető lesz.

Az üstökös szeptember 13-án lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor 127,5 millió kilométer fogja elválasztani bolygónktól – írták a csillagaszat.hu portálon.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Mariah Carey 28 éve zenetörténelmet írt

Mi lesz a hip hoppal 50 év múlva? Az AC az AI-t hívta segítségül

39 éve Prince megőrjítette a slágerlistákat

Hidegen, melegen, feketén vagy tejjel - ma a kávét ünnepeljük

Take That: új lemez, új dal, újabb turné

A 90-es évek egyik meghatározó slágerét dolgozta fel Dolly Parton

Christina Aguilera a Mancs őrjárattal tanít arra, hogyan szárnyaljunk

Harminchat éves a Guns n' Roses dzsungele

11 éves a „Tökéletes hang”

Kíváncsiak vagyunk az MI által írt zenére, de nem hisszük, hogy jó lehet

További hírek

B. Németh Dia

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Horváth Zoltán Hory

Best FM

Most szól:

  • Következő