A magyar kultúra napjához kapcsolódva összművészeti programokkal várják a közönséget pénteken délután az M4 Kálvin téri és Fővám téri állomásainak galériáján a BKV, a BKK és a Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei.

A BKV utasai a metróra várakozva zenés és táncos produkciókat láthatnak, valamint minikoncerteket hallhatnak pénteken, a ferencvárosi metrómegállókban – olvasható a szervezők közleményében.
A BKV korábban is szervezett már hasonló előadásokat, koncerteket a megállók galériáján, hiszen sok éve működnek együtt különböző művészeti csoportokkal, színházakkal, és koncertszervezőkkel. Az idei programban a klasszikus zene, a néptánc és népzene, valamint interaktív gyermekprogramok kapnak helyet.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik országszerte számos helyszínen és intézményben különböző kulturális programokkal, rendezvényekkel, előadásokkal arra emlékezve, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban, január 22-én tisztázta le Szatmárcsekén a Himnuszt.

Forrás: MTI

Fotó: Flickr

Huszonnégy éve volt a Blondie nagy visszatérése

Chris Martin elárulta az új Coldplay album címét

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Izgalmas új felvétellel jelentkezett P!nk

Most derült ki, mit köszönhet Nicolas Cage David Bowie-nak

Isten éltesse Justin Timberlake-et!

Film készül Michael Jacksonról - az unokaöccse játssza a főszerepet

Ezek a leghallgatottabb rock zenekarok a YouTube-on

Nyissunk méhhoteleket!

24 éve Britney Spears duplázott a slágerlistákon

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Király Kitti

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi 'Biki'

Best FM

Most szól:

  • Következő