Slash idén a Guns N’ Rosesszal zenélt a Puskás Arénában, 2024. április 19-én saját csapatával, a Slash feat. Myles Kennedy & The Conspiratorsszal az MVM Dome-ban ad koncertet.

A The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24 Mexikóvárosban indul, majd 21 ország 32 városát érinti világszerte – derül ki a szervezők tájékopztatójából.

A Grammy-díjas amerikai gitáros-dalszerzőnek, Slash-nek a Guns N’ Rosesszal több mint százmillió példányban keltek el albumai, bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. A Saul Hudson néven 58 éve született zenészt minden idők egyik legnagyobb rockgitárosának tartják, a Time magazin a második helyre sorolta Jimi Hendrix után a tíz legjobb gitáros listáján. Legismertebb gitárriffjei a Guns N’ Roses Sweet Child o’ Mine vagy Welcome to the Jungle című dalában hallhatóak.

1996-ban, a sikerek csúcsán hagyta ott a világhírű bandát, saját első projektje, a Slash’s Snakepit akkor már két éve működött. A csapattal két sikeres lemezt készített, akárcsak a Velvet Revolver supergroup-pal, majd szólókarrierbe kezdett. Első albumával, amelyen többek között Ozzy Osbourne, Fergie és Myles Kennedy szerepelt, 2010-ben a slágerlisták élére került, ezután alapította meg jelenlegi, Slash featuring Myles Kennedy & The Conspirators (SMKC) elnevezésű zenekarát. Ebben Slash mellett Myles Kennedy (ének), Brent Fitz (dob), Todd Kerns (basszusgitár/ének) és Frank Sidoris (ritmusgitár) szerepel, immár több mint egy évtizede.
Legutóbbi lemezük, a tavaly megjelent 4 első helyen nyitott az amerikai hard rock albumlistán. Az anyag vibráló rockalbum fülbemászó gitártémákkal és dallamokkal, nagy refrénekkel és riffekkel, a hangok, stílusok és hangulatok széles skálája tíz dalban.

A jövő áprilisi budapesti koncerten a Mammoth WVH lesz az előzenekar.

Forrás: MTI

Fotó:  Josh Brasted/FilmMagic

2025.05.09. 14:00

Ezt a 10 filmet várjuk a legjobban ezen a nyáron

2025.05.09. 12:00

Dave Gahan 63!

2025.05.09. 10:00

Harminchat éves lett Madonna egyik nagy slágere

2025.05.09. 08:00

Így hangolódik az agyunk a zene ritmusára

2025.05.08. 14:30

Enrique Iglesias átlépte az ötödik X-et

2025.05.08. 14:00

Új fejezet nyílik a Sziget életében

2025.05.08. 12:00

Teljes happy enddel ért véget Valerie, a szökevény tacskó története

2025.05.08. 10:00

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025.05.08. 08:00

Jön a Balaton Fagyija választás – fagylalt-kompon, ingyen fagyival!

2025.05.07. 16:00

Közel négy évtizede a Dirty Dancing az amerikai slágerlistát is meghódította

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő