Megjelent Für Anikó ritkaságszámba menő nagylemeze 10 különleges duettpartner, zenészek és színészkollégák közreműködésével. A 12 dalból álló, ’Für For Ten’ című album egy korhű mozaik a jelenleg feje tetejére állt világról közérdekű témákat és mindazt érintve, amelyben jelenleg élünk. A szövegíró ezúttal Gerendás Péter gyakori társszerzője és a színművész-énekesnő korábbi alkotótársa, Fekete György, míg a zeneszerzők ezúttal is Hrutka Róbert és Jamie Winchester voltak.

Legutóbb, 2018-ban Anikó harmadik nagylemeze, ’Magyar hangja vagyok’szerzőgárdájának –  Fekete György, Hrutka Róbert, Jamie Winchester és  Borlai Gergő – gyümölcsöző együttműködése hatást gyakorolt a későbbiekre. Már a megjelenést követően megkezdték a közös munkát létrehozva a következő projektet.

„Legalább négy éve érlelődik a ’Für For Ten’, ebbe, persze a járvány is belejátszott. Jót tett a lemeznek a kivárás, és mivel nem az volt az elsődleges cél, hogy felkerüljünk a slágerlistákra, nem kapkodtunk vele. Igazából ez azért is van, mert szeretek mindent jól csinálni, sosem a mennyiségre megyek, hanem a minőségre. Számomra nem műfaji kérdés, hogy miben veszek részt, csak azt nézem, hogy tudok-e neki örülni” – mondta Für Anikó a debütálást ünneplő sajtóeseményen, ahol a közreműködők döntő többsége is részt vett.

„Úgy látszik, hogy a duettek korát élem, hiszen Mácsai Pállal közösen éneklünk Dés László „Így öten!” formációjában, nemrég például a Papp László Budapest Sportaréna szuperkoncertjén. Most pedig 10 férfival és 10 csodálatos művésszel közösen rögzítettünk 12 dalt. Boldogság számomra, hogy az összes, felkért partner első szóra beszállt. Nem titok, hogy a projekt oroszlánrészét a férjem, Fekete György egyengette, aki szövegíróként egyáltalán nem számít újoncnak. Mondhatjuk úgy is, hogy ez az album a harmadik közös gyerekünk.”

A korong kétféle szálon fut. Az egyik rész végig kíséri a párkapcsolat állomásait az első szerelmet követő randizós-mozizós időszaktól a teljes elhidegülésig, majd az igazi társ megtalálásáig. A szerzemények másik csoportja égető témákat feszegetnek: a média gépezetéről, az ökológiáról, a háborúról, az elvándorlásról és a multi-leveles világról hallgathatunk komoly-ironikus hangvételű gondolatokat.

A zenészek között pedig olyan neveket találhatunk, mint a korábban Jamie-vel és Robival együtt játszó nagy csapat tagjai: Borlai Gergő, Galambos Zoltán, Giret Gábor, és az Al di Meolával évekig játszó Kaszás Péter.

Fotó: Draóczi Áron

2024.12.12. 14:00

Ne ajándékozz élő állatot karácsonyra!

2024.12.20. 08:00

Közel hat évtizeddel ezelőtt szólalt meg a „Jingle Bells” az űrben

2024.12.19. 16:00

Harminchat éve, a mai napon ért véget a Guns'n Roses első nagy turnéja

2024.12.19. 14:00

Budapest is részese lett James Joyce és az Ulysses örökségének

2024.12.19. 12:00

Úgy tűnik a mai előadóknak nem nagyon jön össze a karácsonyi slágergyártás

2024.12.19. 10:00

Huszonkét éve Elton John a Blue-val repítette újra a kislemez lista élére egykori slágerét

2024.12.19. 08:00

Az ünnepekkor: tengerre magyar!

2024.12.18. 16:00

Isten éltesse Christina Aguilerát!

2024.12.18. 14:00

A mozikban ünnepel Hugó, a víziló!

2024.12.18. 12:00

Egyre kisebb az esély a fehér karácsonyra Európában

2024.12.18. 09:27

Tíz kategóriában megvan az Oscarra jelölhető filmek listája

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő