“Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – szól a mondás, amit mindannyian jól smerünk. Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon – az étkezéstől az időjóslásig. A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy liba ólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.

Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta.

A Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.
A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani.
A sült liba mellcsontjából az időjárásra jósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas.

Az aznapi időjárásnak viszont az ellenkezője várható: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.”

Fotó: Pexels/Ankit Rainloure

2026.08.11. 08:00

Hollywood számára Britney Spears érdekesebb, mint Madonna

2026.08.10. 13:00

Harminc év után, ma bíróság elé áll a Tupac-gyilkosság feltételezett kitervelője

2026.08.10. 11:42

Megnyugtató a Szigethez kapcsolódó zajszint-mérések eredménye

2026.08.10. 09:09

Már megtáncoltathatjuk a Whitney-Barbie-t

2026.08.10. 08:00

Különleges lapszámmal bővül az Asterix-sorozat az író, René Goscinny 100. születésnapja alkalmából

2026.08.09. 10:00

Ma lenne 61 éves Whitney Houston

2026.08.08. 10:00

Ma (is) a cicákat ünnepeljük!

2026.08.07. 14:00

Az új James Bondnak teljesen másnak kell lennie, mint Daniel Craig

2026.08.07. 12:00

Magyar gyerekdal is segít kideríteni mikor perdülünk táncra

2026.08.07. 10:00

„Hiszem, hogy ez több embert fog elhozni a kereszténységhez világszerte, mint bármi más korábban” – 53 éves a JKSZ

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő