A „Jingle Bells”, az egyik legnépszerűbb karácsonyi sláger, annak ellenére, hogy az eredeti dal ötletének semmi köze nem volt a karácsonyhoz. Mára mégis az egyik legtöbbet előadott dal lett, amellyel még a Világűrben is ünnepeltek.

A világszerte ismert „Jingle Bells” eredetije 1857 őszén íródott, egy Hálaadás-napi misére. A szerzeményt azonban végül nem adták elő, mert a szerző, az akkor 35 éves James Lord Pierpont meggondolta magát: valamiért úgy vélte, hogy a dal szövege nem a templomba járó hívek fülének való.

Az dal eredeti címe “One Horse Open Sleigh”, és az 1857-es szövegben sehol nem esik szó sem karácsonyról, sem más ünnepről.

Mindezek ellenére a „Jingle Bells” szép karriert futott be, mint az egyik legkedveltebb és legtöbbet előadott karácsonyi sláger. Bing Crosby és az Andrews-nővérek klasszikusnak számító,1943-ban készült változata mellett, az elmúlt évtizedek során Louis Armstrongtól, Placido Domingón át a Beatles-ig számos előadó feldolgozta. Sőt, ez a dal volt az első, amely megszólalt az űrben. 1965. december 16-án, a Gemini-6 legénysége adta elő; Walter Schirra és Thomas P. Stafford űrhajósok karácsonyi „Jingle Bells” előadását a Földre is közvetítették.

Így hangzott az eredeti „Jingle Bells” / “One Horse Open Sleigh”

Fotó: Getty Images

2026.03.18. 08:00

Madonna amerikai sorozatot forgat Velencében

2026.03.17. 16:18

"Martin, the King" divatfotóiból nyílik kiállítás Pécsen

2026.03.17. 10:00

Újragondolt Van Halen sláger a 2026-os futball világbajnokság hivatalos dala

2026.03.17. 08:00

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és a hozzá készült zenei album

2026.03.16. 14:00

Mariah Carey új zenén dolgozik

2026.03.16. 12:00

A The Pussycat Dolls új dallal, trióként tért vissza

2026.03.16. 10:00

Áprilisban két régi-új Duran Duran album érkezik

2026.03.14. 14:00

Több mint negyed százada Madonna hetedszerre állt a brit albumlista élére

2026.03.14. 12:00

A matematika egyik leghíresebb számát ünnepeljük

2026.03.13. 12:00

Huszonhét éve az Auto-Tune a Billboard lista élére repítette Chert

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő