1980. december 18-án született Christina Aguilera, aki erőteljes, védjegyének számító hanggal és megannyi slágerrel büszkélkedhet. Az énekesnő idén ünnepelte karrierje 25 éves évfordulóját, pontosabban a nevét viselő bemutatkozó korongja negyedszázados jubileumát: egy izgalmas EP-vel, amelyhez újra rögzítette az első albuma legnépszerűbb dalait. A különleges, hat dalból álló gyűjtemény kizárólag a Spotify „Spotify Anniversaries” sorozat részeként érhető el.
„A Spotify-al való együttműködés ezen a projekten egyszerre volt varázslatos és nosztalgikus, és felidézett néhányat a pályafutásom legédesebb emlékei közül. Nevettem, sírtam, újra kapcsolatba kerültem régi barátokkal, és néhány nagyon különleges újat is szereztem. Remélem, hogy ez az évfordulós ajándék ugyanolyan emocionális lesz számotokra, amilyen nekem” – nyilatkozta Christina a jubileum kapcsán.
Az ötszörös Grammy-díjas, huszonegyszeres Grammy- jelölt énekesnő és dalszerző, két éve a latin gyökerei ihlette, spanyol nyelvű albummal jelentkezett. Tavaly pedig a “Learning To Fly” a “Mancs őrjárat: A szuperfilm” című animációs filmhez írt zenét.
Karrierje alatt több, mint 43 millió lemezt adott el. A Billboard Hot 100 listáján öt listavezető dala volt, így ő a negyedik olyan női előadó, aki három egymást követő évtizedben (1990-es, 2000-es és 2010-es évek) number one pozícióba léphetett. Azon kívül, hogy saját csilaga van a Hírességek Sétányán, Cristina azon kevés művészek közé tartozk, akiket a Rolling Stone magazin még 30 éves kora előtt beválogatott “minden idők legjelentősebb előadói” közé.
Egyik legnagyobb kedvencünk volt, sőt a mai napig imádjuk Aguilera “Genie in a Bottle” című slágerét! Szinte hihetetlen, de a dal 25 éve, 1999-ben jelent meg. A felvételt Pam Sheyne, Steve Kipner és David Frank írta. A “Genie in a Bottle” Aguliera legikonikusabb dala, melynek klipjét Diane Martel rendezte. Ez volt az a szám, mely gyakorlatilag ‘kifolyt’ a rádiókból, éjjel-nappal játszotta a VH1, az MTV.
A 2012-es Lotus megjelenése óta évek teltek el, de Christina Aguilera már 2014 óta dolgozott formálódó új lemezén és saját lelkén. Ennek gyümölcseként 2018-ban napvilágot látott nyolcadik stúdióalbuma, a “Liberation”.
“Mindig is olyasvalaki voltam, aki egyértelműen szeret kísérletezni, szereti a teátralitást, aki szeret egy videóban vagy a színpadon egy történeti szálba helyezett karakter bőrébe bújni.”
– mesélte akkor az énekesnő.
„Én egy előadóművész vagyok, természetemtől fogva. De most egy olyan fázisba értem, zeneileg is, amikor felszabadító érzés ebből kicsit visszavenni és egyszerűen értékelni azt, aki vagy – a nyers szépséget.”
Christina szerint ez az anyag a “szabadság iránti vágyat” testesíti meg, miközben az imidzse „lecsupaszodik”, és egy új fejezetet kezd zenei munkásságában. Azóta pedig eltelt újabb három év, és az énekenő tavaly egy újabb fejezetet nyitott a zenei munkásságában: elkészítette “Aguilera” című, spanyol nyelvű anyagát, amivel visszatért családi gyökereihez.
Sokan nem gondolnák, de Christina életében meghatározó szerepet töltöttek be latin felmenői, hisz édesapja félig ecuadori származású, és az énekesnő neveltetésében komoly szerepet játszottak apai nagyszülei. Spanyol nyelvű albuma is ennek jegyében született.
A spanyol nyelvről, és életérzésről a pop ikon a következőket nyilatkozta: „Semmi sem fogható a latin szerelemhez és nyelvhez, amelyet ha meghallok mindig eltölt egy nosztalgikus érzés. A gyerekkoromra emlékeztet. A dalok megírása és munkálatai egyáltalán nem tűntek munkának, szerelemből született meg az egész projekt.”