Az “Oppenheimer” tarolt a csillogó Golden Globe ceremónián,amellyel egyben megnyílt a Hollywood-i díjátadók idei szezonja.

Az “Oppenheimer sztárja, Cillian Murphy vihette haza tegnap este a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. Murphy játszotta a főszerepet Christopher Nolan, az atombomba atyjáról szóló filmjében. „Egy vízióval rendelkező rendező, egy mester kezében voltam” – mondta Murphy, amikor átvette a díját.

Valószínűleg az ítészek is így gondolták, ugyanis Nolan kapta a legjobb rendezőnek járó Golden Globe -díjat, az „Oppenheimer” pedig, amely 2023 egyik legnagyobb kasszasikere volt, és elnyerte a legjobb drámai film díját. Robert Downey Jr.-t, aki a filmben a főszereplő szakmai ellenfelét játszotta, a legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták. És bár mindenki a „Barbie” filmzenéjét várta befutónak, ebben a kategóriában is az „Oppenhaimer” nyert, vagyis a svéd zeneszerző, Ludwig Göransson aki a film zenéjét jegyzi.

Lily Gladstone kapta a legjobb női főszereplő díját a drámai film kategóriában, Martin Scorsese “Megfojtott virágok” című filmjében nyújtott alakításáért. A díj átvételekor Gladstone hangsúlyozta, hogy elismerése történelmi pillanat az amerikai őslakos közösség számára, amely gyakran háttérbe szorul vagy egyáltalán nem kap szerepet a szórakoztatóiparban. “Ez egy történelmi győzelem. Ez nem csak az én győzelmem”- mondta Lily Gladstone.

Emma Stoné lett a legjobb színésznőnek járó Golden Globe- díját a filmvígjáték vagy musical kategóriában a „Szegény párák” című gotikus komédia főszerepéért. Stone elmondta, hogy  Bella nevű karaktere a filmben „ugyanolyan mértékben elfogadja a jót és a rosszat”. A „Szegény párák” lett a legjobb film is a musical vagy komédia kategóriában.

Alexander Payne rendezte a Téli szünet című filmet, amelynek főszereplője, Paul Giamatti vehette át a vígjáték kategória legjobb férfi főszereplőjének járó Golden Globe-díjat. A legjobb női mellékszereplő díját Da’Vine Joy Randolph vihette haza. A “Téli szüne” február 29-től látható a magyar mozikban is.

A „Utódlás” című sorozat több díjat – köztük a legjobb drámasorozat díját –  is elnyert a legutóbbi szezonjáért, amely ezúttal a médiabirodalom feletti ellenőrzésért folyó harcra összpontosított. A sorozat főszereplője, Kieran Culkin kapta a legjobb férfi színész díját a tévés dráma kategóriában.

A másik sorozat amely tarolt, „A Mackó” volt, amely egy chicagói étterem történetét követi, nyomon három díjat nyert, köztük a legjobb vígjáték sorozatnak járó elismerést, valamint a Jeremy Allen White és Ayo Edebiri kapta a  legjobb férfi illetve női főszereplő díját a televíziós musical vagy vígjáték kategóriában.

Az „Oppenheimer” mellett tavaly a „Barbie” című film volt a másik legsikeresebb filmes alkotás, és sokan a Golden Globe egyik nagy befutójának tartották, ám végül csak két díjjal távoztak az alkotók: a legjobb operatőri munkáért és az idén újonnan bevezetett kategória, a  legjobb box office eredményekért járó Golden Globe-díjat. Ez utóbbi kategóriában egyébként Taylor Swift „The Eras Tour” című koncertfilmjét tartották a legesélyesebbnek, ám végül az énekesnő tegnap este üres kézzel távozott a Beverly Hiltonbban rendezett díjátadóról. A legjobb eredeti betétdalnak járó Golden Globe- díjat Billie Eileish Barbie-zenéje, a  „What Was I Made For?” kapta.

A tegnap esti Golden Globe gála azon kívül, hogy megnyitotta a Hollywood-i díjátadó szezont, amelynek csúcspontja március 10-én, az Oscar-díj átadás lesz, újra összehozza a legnagyobb sztárokat-  először a  hat hónapnyi sztrájk után, amelyet a színészek és a forgatókönyvírók 2023-ban folytattak –  jegyzi meg a Reuters.

Fotó: Christopher Polk/Golden Globes 2024/Getty Images

2025.05.09. 14:00

Ezt a 10 filmet várjuk a legjobban ezen a nyáron

2025.05.09. 12:00

Dave Gahan 63!

2025.05.09. 10:00

Harminchat éves lett Madonna egyik nagy slágere

2025.05.09. 08:00

Így hangolódik az agyunk a zene ritmusára

2025.05.08. 14:30

Enrique Iglesias átlépte az ötödik X-et

2025.05.08. 14:00

Új fejezet nyílik a Sziget életében

2025.05.08. 12:00

Teljes happy enddel ért véget Valerie, a szökevény tacskó története

2025.05.08. 10:00

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025.05.08. 08:00

Jön a Balaton Fagyija választás – fagylalt-kompon, ingyen fagyival!

2025.05.07. 16:00

Közel négy évtizede a Dirty Dancing az amerikai slágerlistát is meghódította

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő