Március 20-án , 15:46 perckor elkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor következett be ugyanis a tavaszi nap-éj egyenlőség. Ugyan a köztudatban március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ezen a napon az éjszaka és a nappal hossza pontosan megegyezik, ezután fél éven át a nappalok hosszabbak lesznek, mint az éjszakák.

A nap-éj egyenlőség dátuma azért “csúszkál”, mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki .
A Föld pályaparaméterei – excentricitása, a tavaszpont helye, a forgástengely precessziója – sem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik.

A nap-éj egyenlőség idején – az elnevezés ellenére – nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka .
Ennek egyik oka, hogy a légköri refrakció (fénytörés) miatt az égitestek a valódi elhelyezkedésüknél egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett. Ez azt jelenti, hogy a Nap néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában. Ugyanígy, napnyugtakor ennyivel később nyugszik látszólag. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát. A másik ok pedig az, hogy a nap-éj egyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett, de a Napnak kiterjedése van: vagyis már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontjánál már lenyugodott.
Emiatt ilyenkor, sőt pontosan soha nincs nap-éj egyenlőség, de március 16-án majdnem egyenlő a nappal és az éjszaka hossza. Emiatt nap-éj egyenlőségkor nincs nap-éj egyenlőség, sőt emiatt pontosan soha nincs nap-éj egyenlőség.

Forrás: MTI

📷 Pixabay

2026.04.30. 10:00

Készül a Kylie dokumentumfim-sorozat

2026.04.30. 08:00

Ma van a méhek napja 🐝

2026.04.29. 15:09

A Sziget hőskorát idézi fel az idén visszatérő Nulladik Nap

2026.04.29. 12:00

Slash gitárjától Lennon utolsó aláírásáig – zenei időutazásra hív egy londoni aukció

2026.04.29. 10:34

Rick Astley-től Ella Eyre-ig - idén is számos világsztár érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre

2026.04.29. 10:00

Az „Avatar” zeneszerzője szerint a mesterséges intelligencia gátat szabhat a fiatal zenészek szakmai fejlődésének

2026.04.28. 16:23

Jövő héten indul az érettségi szezon

2026.04.28. 12:00

Közös dallal jelentkezett a Duran Duran és Nile Rodgers

2026.04.28. 10:00

A Spotify megosztotta az elmúlt két évtized legnépszerűbb streameléseinek listáját

2026.04.28. 08:00

Tarol a Michael a mozipénztárakban

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő