A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményeként augusztus 1. és 3. között rendezi meg fesztiválját Esztergomban, ahol idén is a magyar könnyűzenei élet kiválóságaival, valamint neves hazai és nemzetközi előadókkal, véleményformálókkal várja a látogatókat a többnapos rendezvény – jelentette be az intézmény kommunikációs igazgatósága.

Az eseményen részt vesz például az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, valamint a Kent Egyetem politológia professzora és az American University UNESCO által kitüntetett transznacionális kihívások és kormányzás tudományának professzora.
A tavaly fesutiválon összesen 47 ezer fesztiválozó vett részt, akik 120 színpadi program közül választhattak, 250 szakmai előadóval és 100 kiállítóval találkozhattak – tartalmazza a közlemény.

Idén a háromnapos fesztivál gerincét idén is a neves külföldi szakemberek előadásai, beszélgetései adják. A vendégelőadók között szerepel Peter Frankopan, az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, a világhírű Selyemutak című könyvsorozat szerzője, Bernard Yeung közgazdász, a NUS Business School volt dékánja, Rudolf Adam író, volt diplomata, a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat korábbi alelnöke, Matt Goodwin író, a Kent Egyetem Rutherford College politológiai professzora, a Chatham House vezető kutatója és Amitav Acharya, az American University UNESCO által kitüntetett transznacionális kihívások és kormányzás tudományának professzora.
Az előadók sorát erősíti a többi között Kai Diekmann német újságíró, a Welt am Sonntag és a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, Armin Petschner-Multari, a német Bundestag CSU-frakciójának digitális kommunikációs vezetője, Phillip Linderman, egykori külügyi tisztviselő, a Center for Imigration Studies vezetőségi tagja, valamint az Nemzetközi Bevándorláskutatási Hálózat (INIR) egyik alapítója. A panelbeszélgetések során szó lesz a többi között a multipoláris világrend nyújtotta kihívásokról és lehetőségekről, az amerikai és európai uniós választásokról, a mesterséges intelligencia és az automatizálás térnyeréséről, valamint a zöldátmenet gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásairól is.

Az idei MCC Feszt a zenei előadók tekintetében szintén minden korosztálynak tartogat izgalmas szórakozási lehetőséget. Többek között olyan zenészek és zenekarok töltik meg minden este élettel Esztergomot, mint a Tankcsapda, a Neoton Família és Majka, de a fesztiválozók idén is találkozhatnak a tavaly is nagy sikerrel fellépő ValMarral és T. Danny-vel. A 2024-es MCC Feszten is bemutatkoznak a tehetséggondozó intézmény képzési programjai, valamint számos partnerszervezet is képviselteti magát az Edu Sétányon, ahol napközben családi programokkal is várják a szervezők az érdeklődőket.

Forrás: MTI

Fotó:

2025.05.30. 16:00

Rejtély övezi Banksy legújabb graffitijének helyszínét

2025.05.30. 14:00

Delux változatban tért vissza az új Linkin Park album

2025.05.30. 12:00

Mi köti össze Koppenhágát, Zürichet, Szingapúrt, Aarhust és Antwerpent?

2025.05.30. 10:00

Harmincnégy éve Freddie Mercury utoljára állt a kamerák elé

2025.05.30. 08:00

Idén is lesz Belvárosi Kutyafesztivál

2025.05.29. 14:33

"Úgy szól, mint a jövő" - készül az új U2 album

2025.05.29. 12:00

Az új Karate Kölyök-film összehozta Jackie Chant és Ralph Macchiot

2025.05.29. 10:00

Közel négy évtizede lett listavezető a tengerentúlon a „With or Without You"

2025.05.28. 12:00

Ma van a nemzetközi burger nap

2025.05.28. 10:00

Freddie Mercury-nak van egy lánya?

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő