Lehetséges, hogy egy évtizeddel azután, hogy elhagyta a Bon Jovit, Richie Sambora újra visszatér a zenekarhoz. A nemrég a gitáros és dalszerzőt, aki júliusban lesz 65 éves, a The Allison Hagendorf Show-ban arra a kérdésre, hogy van-e esélye arra, hogy újra csatlakozzon egykori bandájához, azt válaszolta, hogy ha Jon Bon Jovi hangja helyreáll, és újra tud turnézni, akkor szívesen csatlakozna.

Jon Bon Jovi két évvel ezelőtt hangszálműtéten esett át, aminek következtében elvesztette az énekkészsége is. A rocker még mindig lábadozik, a folyamat pedig hosszabb időt vesz igénybe, mint várták – ahogyan maga Jon is elismerte.
Sambora elárulta, hogy meglátogatta Bon Jovit a műtétje után, megvitatták a gyógyulási folyamatot is, és elmondta Jonnak, hogy kész lenne újra összeállni a zenekarral. „Határozottan mennék” – erősítette meg a gitáros. „Ha visszanyeri a hangját, megyek játszani.”

Richie Sambora 30 éven át (1983-2013) volt a zenekar tagja. Távozása után Phil X váltotta őt, aki azóta is a banda tagja. Egyetlen közös fellépése volt a zenekarral a visszavonulása után, amikor 2018-ban a Bon Jovit beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
A Bon Jovi június 7-én adja ki 16. albumát, a „Forever”-t, amely négy év után az első zenei anyaguk lesz.

2026.05.21. 13:30

Az All-4-One harminckét éve csinált újra listavezető felvételt egy countryslágerből

2026.05.21. 12:00

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

2026.05.21. 08:00

Pénzre váltották A Gyűrűk Urát

2026.05.20. 13:00

Ma világszerte a méheket éltetik

2026.05.20. 10:00

Haminchat éves a Pretty Woman film egyik nagy sláger

2026.05.19. 12:00

Sir David Backham kivirágzott

2026.05.19. 10:00

Négy évtizede a pályán - Kylie Minogue jubileumi turnéra készül

2026.05.19. 08:00

A Vatikánnak nem sikerült levédetni Michelangelo nevét

2026.05.18. 14:00

Hol készül a cannes-i Arany Pálma?

2026.05.18. 12:00

Ismét lajstromba vették a brit zeneipar leggazdagabbjait

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő