Fazekas Ádám, a budapesti Fazekas Cukrászda fagylaltkészítője lett 2024 legjobbja a Gelato Festival World Ranking világranglistáján – jelentették be a verseny szervezői a Rómában tartott tegnapi sajtótájékoztatón.

Fazekas Ádám kétszázhuszonhét ponttal és három koronával ugrott a nemzetközi dobogó legfelső fokára. A magyar fagylaltkészítő mester 2021-ben megnyerte a Gelato Festival World Masters versenyét, 2022-ben pedig második lett a Gelato Festival World Ranking ranglistáján, amelyen most az élre került.
A sajtótájékoztatón Fazekas Ádám málnával ízesített pisztáciafagylaltját mutatták be, de a nemzetközi ranglista első helyét nem egyetlen alkotással nyerte el.

Az idei második helyezett Giovanni Bonazzi lett az olaszországi Paronából, a harmadik helyen a San Franciscó-i Savannah G. Lee végzett.
A kézműves fagylaltkészítők nemzetközi versenyét 2011 óta rendezik meg: az utóbbi tizenhárom évben több mint nyolcezer fagylaltkészítő mester kreációit vizsgáztatta, kóstolta és pontozta a több száz szakértőből álló zsűri.

Ebben az évben több mint ezerkétszázan indultak a megmérettetésen a világ minden részéből, nemcsak Európából és Észak-Amerikából, hanem Afrikából és Ázsiából is. Ahhoz, hogy felkerülhessenek a nemzetközi ranglistára, a cukrászoknak legalább két éven át különböző eseményeken, bemutatókon, fagylaltfesztiválokon kell részt venniük termékeikkel, amelyekért koronában mért pontokat kapnak.

A fagylaltkészítő mesterek világranglistája a Gelato Festival, a Kézműves Fagylalt-, Cukrászati és Péktermékek Nemzetközi Vására (Sigep-IEG Expo) és az ismert fagylaltgép-gyártó Carpigiani ötletéből indult. A cél a világ több mint 100 ezer kézműves fagylaltozójának feltérképezése és megismertetése volt.
A Gelato Festival nevű kezdeményezés 2010-ben debütált Firenzében, mivel a világ első gelato-receptje a toszkán városban született a sokoldalú Bernardo Buontalentinek köszönhetően. Az építészként is ismert Buontalenti 1559-ben “találta fel” a fagylaltot. Azóta az esemény bővítette határait, először Olaszország többi részén, majd Európában és – 2017 óta – az Egyesült Államokban nyolcvan fesztivált rendeztek.

Forrás: MTI

A fotó illusztráció: Getty Images

2025.05.09. 14:00

Ezt a 10 filmet várjuk a legjobban ezen a nyáron

2025.05.09. 12:00

Dave Gahan 63!

2025.05.09. 10:00

Harminchat éves lett Madonna egyik nagy slágere

2025.05.09. 08:00

Így hangolódik az agyunk a zene ritmusára

2025.05.08. 14:30

Enrique Iglesias átlépte az ötödik X-et

2025.05.08. 14:00

Új fejezet nyílik a Sziget életében

2025.05.08. 12:00

Teljes happy enddel ért véget Valerie, a szökevény tacskó története

2025.05.08. 10:00

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025.05.08. 08:00

Jön a Balaton Fagyija választás – fagylalt-kompon, ingyen fagyival!

2025.05.07. 16:00

Közel négy évtizede a Dirty Dancing az amerikai slágerlistát is meghódította

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő