A Oscar-díjas színész megtörte a hallgatást ésrészleteket árult el titokzatos betegségéről, amely miatt tavaly áprilisban sürgősen kórházba kellett szállítani – jelentette az ABC.

Az 56 éves színész a hétvégén Phoenixben, Arizonában videoüzenetben beszélt betegségéről egy csapat rajongójának. A videó azóta rohamtempóban terjed az interneten.
“2023. április 11-én erős fejfájásom volt, kértem egy tablettát. 20 napig nem voltam magamnál. Semmire sem emlékszem” – mondta Jamie Foxx.
Foxx mesélt arról is, hogyan kezelték az orvosok, miután sürgősen kórházba kellett szállítani.
“Azt mondták nekem, hogy Atlantában vagyok. A nővérem és a lányom elvitt az első orvoshoz. Ott kortizon injekciót kaptam. A következő orvos azt mondta, hogy odafent valami történik. Nem fogom a kamera előtt elmondani…” – emlékezett vissza a színész, a fejére mutatva.
Ebben az időben Jamie Foxx Atlantában forgatta a Netflixnek készülő filmjét, a “Back In Action”-t Cameron Diazzal. Ekkor történt a színésszel az, amit a lánya, Corinne “orvosi komplikációnak” nevezett, amikor április 12-én a közösségi médiában bejelentette, hogy az apjának egészségügyi problémája van.

Tavaly júliusban a “Ray” és a “Django elszabadul” sztárja kijelentette, hogy nem kíván részleteket megosztani arról mi történt vele, mert nem akarja, hogy ilyen állapotban lássák őt.
“Átéltem valamit, amiről azt hittem, hogy soha, de soha nem fogom átélni” – magyarázta Foxx.
“Tudom, hogy sokan várták, szerettek volna híreket hallani, de ha őszinte akarok lenni veletek, egyszerűen nem akartam, hogy így lássatok. Azt szeretném, ha nevetve, szórakozva, vidáman, viccelődve, filmeket és tévéműsorokat készítve látnátok. Nem akartam, hogy azt lássátok, hogy csövekkel lógnak ki belőlem és azon tűnődjetek, hogy vajon túl fogom-e élni” – tette hozzá egy éve a színész.

Tavaly decemberben Jamie Foxx részt vett a Critcs Choice Awards díjátadón. Ez volt az első nyilvános megjelenése a titokzatos orvosi eset óta, amely Foxx sürgős kórházi felvételéhez vezetett. “Jó érzés itt lenni. Most minden egyes pillanatot értékelek” – mondta akkor a színész, akit az Avantgard-díjjal tüntettek ki a ceremónián.

“Láttam az alagutat. Nem láttam a fényt” – mondta köszönőbeszédében, megjegyezve, hogy egészségi állapota életveszélyes volt. A színész hozzátette, hogy még a legnagyobb ellenségének sem kívánná azt, amin keresztülment.

Fotó: J Gilbert Flores/Variety/Getty Images)

2024.09.10. 16:00

Harminchárom éves a 90-es évek grunge himnusza

2024.10.05. 11:01

Harminckét éves az R.E.M. egyik legsikeresebb korongja

2024.10.04. 16:00

Megérkezett a Coldplay világszenzáció-albuma

2024.10.04. 14:00

A mosoly világnapján: "tégy jót, csalj mosolyt valaki arcára"!

2024.10.04. 12:00

David Foster: "Péter Bence a zongora Ed Sheeran-je"

2024.10.04. 10:00

A mai nap (is) szóljon az állatokról!

2024.10.04. 08:00

Rihannáé az egyik legélethűbb szobor Madame Tussauds múzeumban

2024.10.03. 16:00

James Blunt nem fél kockáztatni: feltette a nevét egy albumra!

2024.10.03. 14:00

Pénteken kezdődik a vörösborfesztivál Villányban

2024.10.03. 12:22

Gwen Stefani 55!

2024.10.03. 10:00

Joker és Harley Quinn már a mozikban őrjöngenek

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő