Immár hagyomány, hogy egy filmnek már az előzetesét is ízekre szedik, és messzemenő következtetéseket vonnak le a jóval később látható produkcióval kapcsolatban. Az iflscience.com portál komolyra vette a figurát, és történész szakértőket kérdezett meg, első pillantásra mennyire tűnik hitelesnek Ridley Scott legújabb nagyszabású opusza, a Gladiátor II, amely az első rész története után negyedszázaddal később szövi tovább az események fonalát.

Az érdeklődés azért tűnt jogosnak, mert az angol rendező-producer nem mindig sínylődik a szikár tények rabigájában, kosztümös filmjeiben kedve szerint alakítja a történelmet és ábrázolja a valóban élt karaktereket.
Az iflscience.com a Bad Ancient (kb. félreértelmezett antikvitás) című tényellenőrző portál történész szakértőit kérdezte meg, akik évek óta csekkolják az ókorral kapcsolatos állításokat, kijavítva a hibákat.

A szakértőknek komoly bajuk nem volt a Gladiátor II világával, inkább apróságokra hívták fel a figyelmet. Például hiányolták az előzetesből, hogy alig láthatunk félmeztelen gladiátorokat, holott a testpáncél nem volt általános az arénában. Azt is tudni lehet, hogy a pajzsot nem passzívan tartották maguk elé, hanem második fegyverként nagyokat csapkodtak vele, ami hatékony harcmodornak bizonyult, és látványos volta miatt a hátsó sorokban szurkoló kisebb pénzű nézők szórakoztatását is szolgálta.

Szintén érdemes megjegyezni, hogy a szakértők szerint a gladiátorok zöme nem szálkásán kigyúrt testépítő volt, ahogyan ma Hollywoodban elképzelik, hanem testesebb, nagyobb darab harcos, ez biztosította a kellő testi erőt és az impozáns látványt. A húsosabb testen ejtett sebek ráadásul látványosabbak voltak, és a felszíni sérülések gyorsabban gyógyultak, mert nem közvetlenül az izomba, ínakba vágtak bele.

Az előzetesből nem derül ki, de ha a filmben esetleg majd ürücombot rágcsáló gladiátorokat látunk – ez gyakori eset a műfajban –, az sem pontos ábrázolás, mondják a történészek. A gladiátorok ugyanis alig ettek húst, az étrend alapja a bab és az árpa volt, illetve egyéb hüvelyesek és gabonafélék. Ezek jóval több és nagyobb értékű fehérjét tartalmaznak, így nagyobb energiatartalékot képeznek, mint a hús, ráadásul könnyebben és olcsóbban termelhetők.

Némi gond van a két főgonosz, Caracalla és Geta társcsászárok ábrázolásával is. Az egyik történész szerint nem a történelemből ismert uralkodók jelennek meg az előzetes alapján, hanem olyan sztereotip alakok, akiket a filmekben már jól bevezetett gonosz rómaiak, Nero és Caligula figuráiból alkottak meg. Az eredeti Caracalla és Geta a Severus-dinasztia tagjaiként líbiai és szír származásúak voltak, tehát mediterrán külső jegyeket hordoztak, míg a filmben Joseph Quinn és Fred Hechinger által megformált karakterek első pillantásra inkább degenerált brit arisztokratákra hajaznak.

Azt kifejezetten üdvözlendőnek értékelték a történészek, hogy az egyik főszereplő Denzel Washington, így a filmben valószínűleg jelentős lesz a már az első részben is megjelent etnikai diverzitás. Ez növeli a történelmi hitelességet, hiszen a Római Birodalmat számos nép lakta, és képviselőik idővel jelentős politikai-gazdasági szerephez jutottak.

A Gladiator II hazai bemutatója november 14-én lesz.

2025.12.25. 10:00

„A hópelyhek a tökéletes karácsonyi ajándékok, az égből jönnek és csillag alakjuk van” - amit a hóról (nem) tudunk

2025.12.23. 14:00

Cher senkit sem hagy egyedül karácsonykor

2025.12.23. 12:00

Karácsonyi dalok Top 3

2025.12.23. 10:00

Mi köze a botnyalókának Jézushoz?

2025.12.23. 08:00

Kylie Minogue szívesen dolgozna Madonnával

2025.12.22. 16:00

„Éld meg, mit álmodtál!” – bemutatták az Erkelben az Álomutazót

2025.12.22. 14:00

Mika hisz a halhatatlan szereletetben - ami nem csak emberek között szövődhet

2025.12.22. 12:00

Több mint száznegyven éve gyúltak fel először a karácsonyi izzók

2025.12.22. 10:00

Cher is tiszetletbeli Grammy-díjban részesül

2025.12.22. 08:00

Februártól fizethetünk, hogy pénzt dobhassunk a Trevi-kútba

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő