Énekes-, táncos-, színésznő. Gyakran megbotránkoztató és mindig megújuló. Az egyik legikonikusabb és legsikeresebb női előadó a zene történetében, a pop királynője Madonna ma 67 éves.

Madonna, 1958. augusztus 16-án, Louise Veronica Ciccone néven született a michigani Bay Cityben, Madonna Louise Fortin és Silvio Ciccone gyermekeként. Madonna több mint négy évtizedes pályafutása alatt több mint 300 millió albumot adott el világszerte, és számtalan díjat nyert. Hatása a popzenére és a divatra felbecsülhetetlen. Karrierje során folyamatosan átlépte a határokat, és újradefiniálta, mit jelent popikonként létezni.
Madonna alig öt éves téves volt, amikor elveszítette édesanyját, aki mindössze 33 évesen mellrákban hunyt el. Az énekesnő több interjúban is megosztotta, milyen drámaian élte meg édesanyja halálát, és hogyan befolyásolta ez a karrierjét.
Kislány korában, apja ösztönzésére kezdett el zongorázni, majd balettel kezdett foglalkozni, ami stabil alapot adott neki táncos karrierjéhez. Madonna zenei pályafutása za 1980-as évek elején kezdődött, amikor New Yorkba költözött, hogy táncosként és énekesnőként próbáljon szerencsét.
Első nagy áttörése 1983-ban jött el, amikor megjelentette debütáló albumát, a “Madonna”-t, olyan slágerekkel, mint a “Holiday” és a “Lucky Star”. Néhány dal elég volt ahhoz, hogy ismertté váljon a helyi New York-i színtéren.
1984-ben piacra dobta a második albumát, a “Like a Virgin”-t, amely világszerte hatalmas sikert aratott, és megalapozta hírnevét a popzene királynőjeként. Az album címadó dala, valamint a “Material Girl” azonnal sláger lett. Ugyanakkor számtalan botrány is kísérte, az akkor 26 éves karrierjének kezdetét, öbbek közt – az egyébként katolikus neveltetésben részesült énekesnő – összetűzésbe került a Vatikánnal is. Ám zenéjével, merész és provokatív megjelenésével, videoklipjeivel és színpadi előadásaival is nagy hatást gyakorolt a popkultúrára. Gyakran foglalkozott olyan társadalmi és politikai témákkal, mint a szexualitás, a vallás és a feminizmus, amelyek időnként szintén heves vitákat váltottak ki.
Az 1980-as és 1990-es években Madonna folyamatosan újította meg zenei stílusát és megjelenését, ami hozzájárult ahhoz, hogy megőrizze pozícióját a zenei iparban. Az olyan albumok, mint a “True Blue” (1986), “Like a Prayer” (1989) a botránykeltő, hírhedt „Erotica” 1992-ben és a “Ray of Light” (1998) mind nagy sikert arattak.
42 évesen, 2000-ben, adta ki a “Music” című albumát, amelyet mind a rajongók, mind a kritikusok pozitívan fogadtak. Az album több mint 13 millió példányban kelt el. 2000. augusztus 11-én megszületett a második gyermeke, Rocco, akinek apja Guy Ritchie rendező. Madonna és Guy Ritchie 2000. december 22-én házasodtak össze a skót Szkibo kastélyban. Madonna koszorúslánya nem más, mint Stella McCartney volt. Ekkor az énekesnő túl volt már egy házasságon -első férje a színész Sean Penn volt – és már volt egy lánya, Lourdes Maria Ciccone Leon, aki 1996-ban született, Madonna akkori személyi edzőjétől, Carlos Leontól. Később, az évek során biológiai gyermekei, Lourdes és Rocco mellett, hanem két másik gyermeket is örökbe fogadott Malawiból. David 2006-ban, Mercy pedig 2009-ben lett az énekesnő családjának tagja.
Rocco születése után egy évvel 2001-ben Madonna turnére indult: a “Drowned World Tour”-ra elkapkodták a jegyeket, hiszen az énekesnő 1993 óta nem koncertezett.
Akkoriban készítette el a “Die Another Day” című dalt az azonos című James Bond filmhez, amelyben egy kis szerepet kapott, mint vívóedző. A dalt Arany Glóbusz-díjra jelöléték. Madonna előtte is többször próbálkozott filmezéssel, de színésznőként nem volt olyan sikeres, mint énekesnőként. Az “Evita”-at azonban nagyon szerette a közönség és a kritikusok is – madonnának ez Arany Glóbusz-díjat hozott.
2003-ban megjelent az “American Life” album, amely karrierje talán legrosszabb kritikáit kapta. Az albumot “ridegnek” és “lélektelennek” nevezték. A korong egyébként komoly kritikát fogalmazott meg az amerikai életstílussal szemben, valamint kritizálta azt is, ahogyan az amerikaiak hajlamosak bálványozni a sztárjaikat. Sokan ezért kétszínűnek nevezték Madonnát, mert azt a sztárkultuszt bírálta, amelyeknek a hírnevét köszönhette.
47 évesen Madonna piacra dobta a “Confessions on a Dance Floor” című albumot. Az első kislemez, a “Hung Up” több mint 25 országban lett listavezető.
A “Hard Candy”, Madonna tizenegyedik stúdióalbuma, amelyet 2008. április 28-án adott ki volt az utolsó stúdióalbuma, amelyet a Warner Bros. Recordsnál adott ki.
Ezt követték az MDNA 2012-ben, a Rebel Heart 2015-ben, majd a Madame X 2019-ben – ez utóbbi érdekessége, hogy Madonna több zenei kultúra és stílus ötvözésével kísérletezett.
Két évtized után idén Madonna ismét táncba hívta a világot. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis hosszú évek kihagyása után végre piacra dobta a ’CONFESSIONS II’ címre keresztelt tizenötödik stúdióalbumát, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című korong utóda.
A pop királynője összesen 15 stúdióalbumot , három filmzenei albumot és hét válogatáslemezt adott ki 40 éves karrierje során, amelyet az egy világkörüli turnéval ünnepelt meg – a „The Celebration Tour” -t tavaly, május 4-én a Copacabanán zárta.
A turné végeztével visszatért életrajzi filmjéhez,ám a közelmúltban kiderült, hogy a költségvetés körüli viták miatt, a produkció még sem valósul meg.
📷 Kevin Mazur/WireImage for Live Nation/Getty Images