Az Oscar- és Golden Globe-díjas színész tegnap este a debreceni Csokonai Színházban tartott sajtótájékoztatót, ahol 24 tagú társulatával elkezdte a Topsy Turvy (Ramazuri) című előadásuk próbáját. Társulata, a The Actors’ Gang két estén át, szeptember 18-án és 19-én vendégszerepel a városban.
A hollywoodi színművész a koronavírus-járvány idején írta a színdarabot, amelynek témája a pandémia időszakához kapcsolódik: a történet egy kórusról szól, amelynek tagjai a pandémia megfékezésére bevezetett korlátozások miatt nem találkozhatnak.
A kórus kettészakad, van, aki továbbra is személyesen (titokban) próbálna, más viszont szabálykövető szeretne maradni. A színmű “valós” szála mellett feltűnik egy metaforikus is, a görög istenek megjelenésével.
A művészet, a kultúra alapvető, fontos egy nemzet számára – mondta Tim Robbins a debreceni sajtótájékoztatón.
A színház képes felemelni az embereket a szomorúságból, képes motiválni őket, hogy jobb állampolgárok legyenek, és képes inspirálni a jövő generációit – fejtette ki a színész-rendező, megjegyezve, hogy a színházban azonnal kiderül az igazság a nézők visszajelzéseiből, ami viszont nem igaz a filmre. Talán ez utóbbi az oka annak a romló minőségi tendenciának, ami a mai filmeket jellemzi – ecsetelte.
Őszintének kell lenni, igazat kell mondani, ha nem, akkor a közönség figyelmeztet erre – mondta Tim Robbins.
Az Oscar-díjas színész elismeréssel szólt Debrecen kultúra melletti elkötelezettségéről, amit az előadásuk helyszíne, a Csokonai Színház impozáns épületének felújítása is tanúsít. Először jár Debrecenben – mondta, majd hozzátette: “ez az első a számos látogatás közül”.
Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója a sajtótájékoztatón elárulta: alig másfél hónapjuk volt arra, hogy a vendégjátékot megszervezzék, de városi és a színházi összefogás eredményeként minden készen áll arra, hogy a The Actors’ Gang szeptember 18-án és 19-én bemutassa az Oscar-díjas színész-rendező színdarabját, amelyet a közönség magyar feliratozással követhet majd.
Forrás: MTI
📷 Presley Ann/Getty Images