Az ENSZ kezdeményezésére 2007 óta Mahátma Gandhi születésnapja, október 2-a az erőszakmentesség világnapja, amely azt hirdeti, milyen fontos a Föld minden lényének tisztelete, az egymásra való odafigyelés és az együttérzést! Ugyancsak az indiai szellemi vezető születésnapján ünnepel a világ vegetariánus közössége is.

Gandhi, az erőszakmentes ellenállás híve és India függetlenségi mozgalmának vezetője inspirálta a világot a békés megoldások keresésére, itte, hogy az erőszakmentesség nem a gyengeség jele, hanem a belső erő és bátorság kifejezése. Éppen ez az Erőszakmentesség Világnapjának üzenete, ahogyan az is, hogy utasítsunk el mindenféle fizikai vagy verbális erőszakot, hogy szeretettel és együttérzéssel forduljunk minden élőlény felé. A világnap üzenete különösen fontos a mai világban, ahol a háborúk, a terrorizmus és az erőszak különböző formái és az egyéni emberi gonoszság továbbra is nagy kihívást jelentenek az emberiség számára. Az erőszakmentesség világnapján a világ minden táján különféle rendezvényeket, előadásokat és tüntetéseket tartanak, amelyek célja a béke és az erőszakmentes társadalom előmozdítása, amiért egyénileg is sokat tehetünk, akár azzal, hogy tiszteletteljesen viselkedünk másokkal. Mahátma Gandhi szavai – „Légy te a változás, amit látni szeretnél a világban” – továbbra is aktuálisak. Az Erőszakmentesség Világnapja arra ösztönöz, hogy mind egyéni, mind közösségi szinten az erőszakmentesség mellett kötelezzük el magunkat,  legyünk együttérzőek minden élőlénnyel szemben és a saját eszközeinkkel dolgozzunk egy igazságosabb és békésebb világért – nemcsak politikai vagy társadalmi kontextusban, hanem a mindennapi életben is. 1977-ben az Észak-Amerikai Vegetáriánus társaság éppen az erőszakmentesség világnapjához és kapcsolódva Mahatma Gandhi születésnapját nyilvánította vegetarianizmus világnapjává is. A világon ma hozzávetőlegesen 375 millió vegetáriánus él, ám pontos számot lehetetlenség mondani, mivel a vegetáriánus étrendet sokféleképpen definiálják. Egyes becslések szerint a vegetáriánusok aránya világszerte folyamatosan növekszik, különösen a nyugati országokban. A növekedés egyik oka a fenntarthatósági és környezetvédelmi aggályok erősödése, valamint a növekvő érdeklődés az egészséges életmód iránt. Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy miért választják az emberek a vegetáriánus életmódot. Íme a leggyakoribb okok:
    • Etikai megfontolások: Sokan az állatokkal való bánásmód miatt döntenek a vegetáriánus étrend mellett, mert elutasítják az állatok szenvedését és a hústermelés kegyetlen körülményeit.
    • Egészségügyi indokok: Kutatások szerint a vegetáriánus étrend csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és egyes daganatos megbetegedések kockázatát. Ezért sokan az egészségük megőrzése érdekében váltanak.
    • Környezetvédelmi aggályok: Az állattartás jelentős környezeti terhelést jelent, például az üvegházhatású gázok kibocsátásában és a vízhasználatban. A környezettudatosság növekedése is egyre több embert késztet arra, hogy vegetáriánussá váljon.
    • Fenntarthatósági megfontolások: A vegetáriánus étrend fenntarthatóbbnak tekinthető, mivel kevesebb erőforrást igényel, mint a húsalapú étrend.
    • Vallási és kulturális okok: Néhány vallási irányzat, mint például a buddhizmus, a dzsainizmus és a hinduizmus, támogatja a vegetáriánus életmódot. Bizonyos kultúrákban hagyományosan magas a vegetáriánusok aránya, például Indiában.
Tény azonban, hogy a vegetáriánusok számának növekedése globális trend, különösen a fejlett országokban, ahol a fenntarthatóság és az egészségügyi szempontok egyre nagyobb szerepet kapnak. 📷 Getty Images

2026.04.30. 12:00

A Westlife új dallal vezeti fel a jubileumi albumát

2026.04.30. 10:00

Készül a Kylie dokumentumfim-sorozat

2026.04.30. 08:00

Ma van a méhek napja 🐝

2026.04.29. 15:09

A Sziget hőskorát idézi fel az idén visszatérő Nulladik Nap

2026.04.29. 12:00

Slash gitárjától Lennon utolsó aláírásáig – zenei időutazásra hív egy londoni aukció

2026.04.29. 10:34

Rick Astley-től Ella Eyre-ig - idén is számos világsztár érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre

2026.04.29. 10:00

Az „Avatar” zeneszerzője szerint a mesterséges intelligencia gátat szabhat a fiatal zenészek szakmai fejlődésének

2026.04.28. 16:23

Jövő héten indul az érettségi szezon

2026.04.28. 12:00

Közös dallal jelentkezett a Duran Duran és Nile Rodgers

2026.04.28. 10:00

A Spotify megosztotta az elmúlt két évtized legnépszerűbb streameléseinek listáját

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő