Az utóbbi évek legjelentősebb és legnépesebb szabadidős sporteseményére készül Budapest. A szervezők mintegy 30 ezer indulót várnak a hétvégi 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra.  Az év legnagyobb tömegsport-eseményének idején a városban lezárásokra és forgalmirend -változásra kell számítani.

Változik a forgalmi rend szombaton és vasárnap Budapesten a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál miatt. 110 országból és több mint 1000 hazai településről érkeznek a maratonisták, valamint a rövidebb futótávok és városi túrák indulói, hogy együtt sportoljanak, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Várhatóan ez lesz a koronavírus-járvány utáni időszak legnagyobb szabadidős sporteseménye, nevezni még a helyszínen is lehet a családi fesztivál több távjára. A futóversenyek útvonala érinti Budapest legszebb részeit, emiatt forgalmi változásokra kell készülni a Duna mindkét partján szombat reggeltől vasárnap délutánig.

Szombaton és vasárnap összesen 18 táv közül választhatnak a futók, a legrövidebb, 1000 méteres családi kocogástól egészen a klasszikus 42 kilométeres maratonig. Az egyre népszerűbb városi túrák indulói pedig sétálva fedezhetik fel a magyar főváros legszebb részeit.

A családi fesztivál központi helyszíne Budán, az ELTE Lágymányosi Campusánál lesz. Innen rajtolnak és itt érnek célba a résztvevők, és több mint 50 kiállító is várja az érdeklődőket aktív programokkal, egészségügyi szűrésekkel, életmód tanácsadással.

A hosszabb távú futóversenyek útvonala érinti a Duna belvárosi szakaszának mindkét oldalát, emiatt forgalomkorlátozásra kell számítani: szombaton elsősorban a rakpartokon a Rákóczi híd és a Lánchíd közötti részen, vasárnap pedig a Duna teljes belvárosi szakasza mentén és a pesti belvárosban is;

Vasárnap a maratonistákat ünnepli Budapest

A vasárnapi 39. SPAR Budapest Maraton mezőnye bejárja a rakpartokat a Duna mindkét oldalán, elfut a Parlament előtt, a Budai Vár alatt, a Lánchídon és a Szabadság hídon, bemennek a résztvevők Margitszigetre, érintik az Andrássy út egy szakaszát, közvetlen közelről láthatják a Szent István Bazilikát és a Magyar Tudományos Akadémia épületét. A lezárásokról minden további részlet megtalálható a forgalmivaltozasok.hu internetes oldalon. Ugyanitt a különböző futótávok útvonalának térképét is meg lehet találni, így mindenki ki tudja választani azokat a pontokat, ahonnan leginkább érdemes szurkolni a hazai és külföldi futóknak.

A szervező Budapest Sportiroda ezúttal is arra kéri a budapestieket, hogy minél nagyobb számban menjenek ki szurkolni, biztassák tapssal, vagy akár csak egy jó szóval a mezőny tagjait. A futókat frissítőállomások és zenei pontok is segítik.

“Már csak egy nap, és kezdődik, amire sok ezren hetek, hónapok, vagy akár évek óta készülnek! Szombaton és vasárnap teljesíthetik az általuk kitűzött távot az év legjelentősebb szabadidős sporteseményén, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. A 10 kilométeres távon lesz a mezőnyben 88 éves induló, a maratonra 79 éves futó is vállalkozik, tele lesz iskolásokkal és óvodás korú gyerekekkel a sulis váltó, valamint a családi futás, felemelő perceket élhetünk át a FODISZ Esélyegyenlőségi futam alatt, jönnek jelenlegi és korábbi élsportolók, politikusok, diplomaták, ismert emberek, rutinos futók és olyanok is, akik életükben először neveztek. Egy dolog közös bennünk: mindannyian tudjuk, hogy a rendszeres testmozgás jobbá és mosolygósabbá teszi az életünket. Ezt ünnepeljük két napon át, és ezt üzenjük mindazoknak, akik jelenleg még nem így élnek” – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az előrejelzések szerint ideális futóidő várható egész hétvégén Budapesten. A 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál első távjának indulói szombaton reggel 8:00-kor rajtolnak majd, a maraton utolsó célba érkezője vasárnap 15:00-kor várható.

Forrás/📷:  Budapest Sportiroda

2024.10.21. 16:00

Hagyni kell a szemünket pihenni, és az agyunkat alkotni” – megjelent a 19. Animal Cannibals lemez

2024.10.21. 14:00

Harminchat éves a Roxette emblematikus albuma

2024.10.21. 10:00

Cher: "Könnyebb kétszer elválni, mint bekerülni a Rock and Roll Hírességek Csarnokába"

2024.10.21. 08:00

Tömegek indulnak útnak az őszi szünetben

2024.10.20. 11:04

Madonna "botrányalbuma" harminckét éves lett

2024.10.19. 12:13

26 éve is hittünk Cherben!

2024.10.18. 10:00

Leonard Cohen örökösei bírósági végzéssel tiltották le a "Hallelujah"-t Trump kampányaiban

2024.10.18. 08:00

Díjnyertes kortárs olasz filmekkel közeleg a 22. olasz filmfesztivál

2024.10.17. 14:04

Boldog születésnapot, Slim Shady!

2024.10.17. 12:00

Harminc éves lett a Jamiroquai űrcowboy-a

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő