A „Die Another Day” című single 2002. október 22-én jelent meg, mint a Halj meg máskor című James Bond film főcímzenéje, amely még a hivatalos megjelenését megelőzve, október elején kiszivárgott a neten. Érdekeség, hogy a most 20 éves dal, akkor a jubileumi, 20. Bond-mozihoz készült, amelyben Pierce Brosnan utoljára alakította a 007-est.

A „Die Another Day” zenéjét a francia Michel Colombier szerezte, a szövegét pedig Madonna írta és ő dal társproducere is. A felvétel egészen új hangzást hozott a James Bond főcímzenék sorába, a maga dance-pop-electroclash hangzásával, ami eléggé megosztotta a zenekritikusokat és a James Bond rajongókat egyaránt. Ennek ellenére, a felvétel sikeresnek számít – több ország slágerlistáját vezette, bár a tengerentúlon csak a Billboard Hot 100 8. helyéig jutott. Így is az addigi legsikeresebb Bond-dal lett a Duran Duran от 1985-ös “A View To A Kill” című slágere után.
Madonna a dalt később a 2003-as “American Life” című albumára is felrakta, valamint a „Die Another Day” bekerült a 2009-es a válogatáslemeze, a “Celebration” felvételei közé is.
📷 UK Press/Getty Images