A  Wham! négy évtizeddel ezelőtt dobta piacra a „Last Christmas” című kislemezét, amelyről valószínűleg nem sejtették, hogy igazi karácsonyi klasszikussá válik. Már csak azért sem, mert a dalnak nem sikerült megszereznie az első helyet a duó hazájának slágerlistáján.

A “Last Christmas” ötlete még 1983 karácsonyán, szülei házában fogalmazódott meg George Michael fejében, amikor Andrew Ridgeley-vel meglátogatták őket. A dalt még ott, egykori gyerekszobájában kezdte írni. Természetesen azonnal megmutatta Andrew-nak is  a dal intróját és refrénjét, amit Ridgeley évekkel később, egy interjúban “csodás pillanatnak” nevezett.

A dalt 1984 augusztusában rögzítették a londoni Advision Stúdióban, amit George Michael karácsonyi díszbe borított, hogy megteremtse a hangulatot a téli dal felvételéhez, amelynél ő maga játszotta fel az összes hangszeres részt is.

Érdekes módon, a Last Christmas nem lett listavezető a megjelenése évében, „csak” a második helyig jutott a brit slágerlistán, amelyet a Band Aid „Do they know it’s Christmas” című dala vezetett 1984. decemberében.

A karácsonyi klasszikus azóta már többször vezette az Egyesült Királyság hivatalos slágerlistáját -ám meglepő módon először 36 évvel a megjelenését követően, 2021 elején állt a lista élére, majd 2022 decemberében és 2023 januárjában is volt #1.
Ezzel a “Last Christmas” rekordot állított fel, hiszen a leghosszabb időn belül vezeti többször is a slágerlistákat.

Tavaly decemberig “Last Christmas” több mint 1,93 millió példányban kelt el – beleértve a fizikai példányok eladását és a letöltéseket is.

📷 Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.09.13. 12:00

Közel négy évtizeddel ezelőtt a Top Gun betétdala a Billboard csúcsán landolt

2025.09.12. 16:00

A PTE nyilvánosságtól elzárt kutatóhelyeire is beleshetünk a Kutatók éjszakáján

2025.09.12. 12:00

Isten éltesse Jennifer Hudsont!

2025.09.12. 10:00

Harminchat éves az album, amely visszavezette az Aerosmith-t a zeni élvonalba

2025.09.12. 08:00

Mennie kellett a Banksy graffitinek a londoni Királyi Bíróság faláról

2025.09.11. 15:29

Kinai lehet Velence szimbóluma

2025.09.11. 14:22

Három évtizede Coolio filmslágere felért a Billboard csúcsára

2025.09.11. 12:00

A Downton Abbey sem érhet véget

2025.09.11. 10:00

Megjelent az Eminemről szóló dokumentumfilm zenei albuma

2025.09.10. 16:00

A Radiohead európai turnédátumokkal jelentkezett

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő