Bár tavaly augusztusban, Steven Tyler hangszálproblémáira hivatkozva, a zenekar lemondta Peace Out elnevezésű búcsúturnéját, és bejelentették ahogy az Aerosmith végleg visszavonul a színpaddól, a napokban mégis arról érkezett hír, hogy fellépnek az idei Jam For Janie Grammys Benefit jótékonysági eseményen.
A Jam For Janie Grammys Benefit show-t Steven Tyler évente megrendezi, hogy támogassa a Janie’s Fund alapítványt, amely a zenekar 1989-es Janie’s Got A Gun című dala után kapta a nevét. A Tyler által 2015-ben alapított jótékonysági szervezet olyan kiszolgáltatott lányokat segít, akik erőszak vagy bántalmazás áldozatai lettek
Idén az esemény bevételeiből a Janie’s Fund mellett, a Los Angeles-i Tűzoltók Alapítványát, valamint az özvegyek, árvák és mozgáskorlátozott tűzoltók alapját is támogatják.
„Amit a Los Angeles-i közösség az erdőtüzek miatt elszenvedett, felfoghatatlan” – mondta Steven Tyler. „A zene gyógyító erejű, és reméljük, hogy egy kis örömöt és megkönnyebbülést hozhatunk a tűzoltók – és azok számára, akiket a leginkább sújtott ez a katasztrófa. Azok a lányok, akikkel együtt dolgozunk, szintén elképzelhetetlen traumát éltek át, ezért továbbra is elkötelezettek vagyunk, hogy rájuk irányítsuk a figyelmet és támogassuk a Janie’s Fund nagyszerű munkáját” – tette hozzá a zenész.
A Jam For Janie Grammys Benefit-et február 2-án, a Hollywood Palladiumban rendezik, ahol fellép Billy Idol és Joan Jett is, akik nemrégiben közös turnét jelentettek be, valamint Linda Perry, Matt Sorum és Nuno Bettencourt. Az esemény jegyárai a 3000 dolláros helyjegytől a 100 000 dolláros, 10 fős, VIP asztalfoglalásig terjednek.
Az Aerosmith 2023-ban döntött úgy, hogy felhagy a turnézással, miután kiderült, hogy Steven Tyler hangszálkárosodása valószínűleg nem gyógyul meg teljesen.
📷 Kevin Mazur/Getty Images