Egy tavalyi koncert, amelyet a brit trip-hop duó, a Massive Attack adott, világrekordot döntött a legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátás terén – derül ki egy új tudományos jelentésből, amelyről a BBC számolt be.

A Tyndall klímaváltozást kutató központ tudósai a héten közzétett tanulmányukban megállapították, hogy a bristoli zenei fesztivál jelentősen csökkentette a szén-dioxid kibocsátást azáltal, hogy 100%-ban akkumulátorokkal dolgozott és kizárólag vegán ételeket árusított.

A Act 1.5 nevű show-t 2024. augusztus 25-én a Bristol Downs nevű zöld területen tartották, a Massive Attack pedig öt év után erre a fesztiválra tért vissza először a szülővárosába.

A kutatók remélik, hogy az esemény mintaként szolgálhat más szervezők számára, és változást hozhat a szabadtéri fesztiválok lebonyolításának gyakorlatában.

Robert Del Naja, a Massive Attack egyik tagja – ismertebb nevén 3D – a jelentés kapcsán kijelentette, hogy „hálás a csapatnak és a rajongóknak, akik  a világon először megteremtették ezt az úttörő eseményt”.

A tanulmány a Massive Attack koncertjének széndioxid kibocsátását egy átlagos szabadtéri élőzenei rendezvény feltételezett kibocsátásával hasonlította össze. A dokumentum szerint az Act 1.5 98%-kal kevesebb elektromos áramhoz köthető kibocsátást eredményezett, mint egy hasonló esemény.
A kizárólag vegán ételek kínálata és az elektromos járművekből álló flotta szintén jelentős hatással volt a károsanyag kibocsátásra: az étkeztetésből származó kibocsátást 89%-kal, a szállítási kibocsátást pedig 70%-kal sikerült csökkenteni.
A duó emellett vonattal és kompokkal utazik európai koncertjeire.

Mark Don, az Act 1.5 főproducere kijelentette, hogy ez volt „a legtisztább, legzöldebb fesztivál, amit valaha megrendeztek”. „A tiszta technológiák készen állnak, csak használni kell őket; a rajongók tiszta koncerteket akarnak, ez teljesen egyértelmű – a kihívás most a szervezők és a hatóságok előtt áll, hogy kielégítsék ezt az igényt” – tette hozzá.

Carly McLachlan professzor, a Tyndall klímaváltozást kutató központ helyettes igazgatója kijelentette, hogy „ez a bizonyíték, a helyes koncepcióról, megváltoztathatja a szabadtéri fesztiválok jövőjét. A tanulmány kimutatta, hogy valódi lehetőségek állnak a szervezők, beszállítók, helyi és központi hatóságok előtt arra, hogy az Egyesült Királyságot világszinten a rendkívül alacsony szén-dioxid-kibocsátású események vezető hatalmává tegyék – mondta.

Bár az esemény jelentős mértékben csökkentette a kibocsátást, a jelentés rámutatott arra, hogy a közönség 5%-a, akik repülővel érkeztek a koncertre, az esemény teljes üvegházhatású gázkibocsátásának 64%-át generálták.

A tömeges zenei események szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése világszerte egyre nagyobb trenddé válik – jegyezték meg a Tyndall központtól.

📷 Marco Prosch/Getty Images

2025.05.11. 11:00

Harmincnégy évvel ezelőtt a Roxette átvette a vezetést a Billboard kislemez listáján

2025.05.10. 10:40

Ma van a madarak és fák napja

2025.05.09. 14:00

Ezt a 10 filmet várjuk a legjobban ezen a nyáron

2025.05.09. 12:00

Dave Gahan 63!

2025.05.09. 10:00

Harminchat éves lett Madonna egyik nagy slágere

2025.05.09. 08:00

Így hangolódik az agyunk a zene ritmusára

2025.05.08. 14:30

Enrique Iglesias átlépte az ötödik X-et

2025.05.08. 14:00

Új fejezet nyílik a Sziget életében

2025.05.08. 12:00

Teljes happy enddel ért véget Valerie, a szökevény tacskó története

2025.05.08. 10:00

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő