Az írek legkedvesebb ünnepéről, Szent Patrik napjáról New Yorkban és más amerikai nagyvárosokban is látványos felvonulásokkal és ünnepségekkel emlékeznek meg – adta hírül az Associated Press.

Az ír örökség ünnepnapján, New Yorkban rendezik az ország egyik legnagyobb és legrégebbi felvonulását. Az ünnepség, amelyet idén 264. alkalommal tartanak meg, Manhattan híres Ötödik sugárútján zajlik.
A szervezők adatai szerint évente mintegy 150 000 ember vesz részt a Szent Patrik napi menetben, és körülbelül 2 millió néző figyeli az eseményt.

Az első New York-i felvonulást 1762-ben szervezték – 14 évvel azelőtt, hogy az USA elfogadta a Függetlenségi Nyilatkozatot.
A New York-i menetben ma várhatóan számos helyi politikus is részt vesznek, köztük a polgármester és a kormányzó, valamint iskolai zenekarok és hagyományőrző ír csoportok vonulnak fel.
A New York-i felvonulás idei főmarsallja Michael Benn, aki hosszú ideig volt a Queens-i Szent Patrik-napi felvonulás vezetője, amelyet Rockaway Beachen rendeznek meg.

Nagy ünnepségeket terveznek Georgia államban, Savannah városában és más amerikai ír közösségekben is.
Az Associated Press szerint azon városok egy részében, amelyekre az ír bevándorlók a legnagyobb hatással voltak az évszázadok során, már a hétvégén megtartotta saját ünnepségeit.
A chicagói Szent Patrik-napi ünnepség, amely során a város nevét viselő folyót élénkzöldre festik, szombaton zajlott. Boston és Philadelphia pedig vasárnap ünnepelt.
A tengerentúlon március 17-i ünnepségek népszerűsítésében nagy szerepet játszottak az ír bevándorló közösségek, amelyek a 19. században erős diszkriminációval és ellenállással szembesültek az Egyesült Államokban.

Az óceán túlpartján, az ír fővárosban, Dublinban a háromnapos Szent Patrik fesztivál ma ér véget, egy nagyszabású felvonulással. Liverpool, egy másik város, amelyre jelentős hatással voltak az ír bevándorlók, szintén ünnepségeket szervezett Szent Patrik napjára.

A felvonulásokat eredetileg Írország védőszentje, Szent Patrik tiszteletére szervezték, de mára világszerte az ír örökség ünnepévé váltak.

📷Getty Images

2026.03.17. 10:00

Újragondolt Van Halen sláger a 2026-os futball világbajnokság hivatalos dala

2026.03.17. 08:00

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és a hozzá készült zenei album

2026.03.16. 14:00

Mariah Carey új zenén dolgozik

2026.03.16. 12:00

A The Pussycat Dolls új dallal, trióként tért vissza

2026.03.16. 10:00

Áprilisban két régi-új Duran Duran album érkezik

2026.03.14. 14:00

Több mint negyed százada Madonna hetedszerre állt a brit albumlista élére

2026.03.14. 12:00

A matematika egyik leghíresebb számát ünnepeljük

2026.03.13. 12:00

Huszonhét éve az Auto-Tune a Billboard lista élére repítette Chert

2026.03.13. 10:00

Tom Cruise elárulta, miért késett annyit a Top Gun: Maverick

2026.03.13. 08:00

Inkább a szerencsés péntek 13-ban hisznek a franciák

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő