Lady Gaga ötödik alkalommal vezeti a szigetország slágerlistáját, ezúttal a “Mayhem” című lemezével – jelentette a PA Media/DPA, az Offical Charts-ra hivatkozva. Az új korong a tengerentúlon szintén az első helyen áll – derül ki a Billboard magazin beszámolójából.

Az énekesnő, eredeti nevén Stefani Germanotta, korábban már négy alkalommal vezette az Egyesült Királyság albumlistáját: debütáló korongja, a 2008-as, „The Fame”, majd a 2011-es „Born This Way”, illetve a 2013-as „Artpop” és a 2020-as „Chromatica” is #1 lett.

A Billboard  magazin pedig arra emlékeztet, hogy a 14  Grammy-díjjal büszkélkedő énekesnő január 27-én jelentette be az új album érkezését, amely március 7-én jelent meg, és három kislemez vezette fel, a “Disease”, a Bruno Mars-zal közös “Die With a Smile”, amely a Billboard 100 élére került, és az “Abracadabra”.

Lady Gaga az új korongot nagyszabású koncertekkel készül népszerűsíteni, ezek sorát az áprilisi Coachella fesztiválon való fellépése nyitja. Ezt követően az alábbi két koncert ad Mexikóvárosban április 26-án és 27-én, ezt pedig egy ingyenes fellépés követi a riói Copacabana strandon, május 3-án, a következő állomás Szingapúr, ahol Gaga május 18., 19., 21. és 24-én áll színpadra.

2025.05.09. 14:00

Ezt a 10 filmet várjuk a legjobban ezen a nyáron

2025.05.09. 12:00

Dave Gahan 63!

2025.05.09. 10:00

Harminchat éves lett Madonna egyik nagy slágere

2025.05.09. 08:00

Így hangolódik az agyunk a zene ritmusára

2025.05.08. 14:30

Enrique Iglesias átlépte az ötödik X-et

2025.05.08. 14:00

Új fejezet nyílik a Sziget életében

2025.05.08. 12:00

Teljes happy enddel ért véget Valerie, a szökevény tacskó története

2025.05.08. 10:00

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025.05.08. 08:00

Jön a Balaton Fagyija választás – fagylalt-kompon, ingyen fagyival!

2025.05.07. 16:00

Közel négy évtizede a Dirty Dancing az amerikai slágerlistát is meghódította

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő