Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót, amelyhez bárki csatlakzhat – idén a víz világnapja jegében. A Föld órája kezdeményezés, eredetileg azzal a céllal indult 2007-ben Ausztráliából, hogy az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira irányítsa bolygónk lakosságának figyelmét – írja a WWF.

Ma  egy órára világszerte lekapcsolják az épületek, nevezetességek díszvilágítását. A világ legnagyobb önkéntes akciója a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt.
Idén, ennek jegyében március 22-én 20:30-kor “kapcsolunk ki” egy órára. De a Föld órája nem csupán erről szól: ezen a napon ünnepeljük éltető vizeinket is, hiszen március 22-én van a víz világnapja.

A 2025-ös Víz Világnap fő témája: „Őrizzük meg gleccsereinket!”

2022 decemberében az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely 2025-öt a Gleccserek Megőrzésének Nemzetközi Évévé nyilvánítja, valamint kihirdette, hogy 2025-től kezdődően minden év március 21-e a Gleccserek Világnapja lesz – írj a vízvilágnap.hu.

A szombati Föld órája alkalmából a WWF Magyarország arra buzdít mindenkit, hogy egy hozzá közel álló tevékenységgel vegyen részt az akcióban. A szervezők több programötletettel várják az érdeklődőket, melyekre a www.foldoraja.hu weboldalon lehet regisztrálni.

A  Föld órája akcióhoz magánszemélyek, települések is csatlakozhatnak. Világszerte pedig többek között olyan nevezetességek sötétülnek egy el órára, mint az Eiffel-torony, a sydney-i Operaház, a New York-i Empire State Building vagy a római Colosseum.

A WWF arra hívja fel a figyelmet, hogy globálisan és hazánkban is megdöbbentően sok embert érint az energiaszegénység, melynek egyenes következménye többek között a levegőminőség romlása: becslések szerint Magyarországon évente 13 ezer ember idő előtti elhalálozását okozza a döntő részt fűtésből eredő magas szállópor-koncentráció.

A szombati Föld órája alkalmából a WWF Magyarország arra buzdít mindenkit, hogy egy hozzá közel álló tevékenységgel vegyen részt az akcióban.

Forrás: WWF

2026.03.21. 10:00

Harminchét éves Madonna egyik legsikeresebb albuma

2026.03.20. 15:50

Elhunyt Chuck Norris

2026.03.20. 10:44

Újabb Sziget fellépőket jelentettek be

2026.03.20. 10:00

Ethan Hawke-nak megvan a véleménye a fiatal mozilátogatók szokásairól

2026.03.20. 08:00

Újra megjelent Tori Amos merész koncepcióalbuma

2026.03.19. 16:00

Új sci-fi klasszikus született

2026.03.19. 12:00

71 éves a színész, aki forradalmasította az akciófilm műfaját

2026.03.19. 10:00

James Hetfield a víz alatt mutatta meg a romantikus énjét

2026.03.19. 08:00

Így "szerelhetjük le" a tükörképükkel harcoló madarakat

2026.03.18. 17:00

Madonna amerikai sorozatot forgat Velencében

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő