Tavaly szeptember végén jelent meg Ákos ’METROPOLIS’ című első dupla stúdióalbuma, melyen huszonkét ízig-vérig Ákos-szerzemény csendül fel. A két korong két különböző hangszerelésű zenei világot jelenít meg: míg az Északi oldal a gitáralapú, addig a Déli oldal a szintetizátorhangzásra épülő dalokat foglalja magában. Az utóbbin található „Bolondulásig” című felvételhez most egy különleges hangulatú koncertklip érkezett, mely az énekes-dalszerző születésnapján, azaz április 6-án debütált.

A szám szövegét, mint mindig, most is maga az előadó írta, szerzőtársa pedig Lepés Gábor ’Lepe’ volt. A 80-as éveket idéző nosztalgikus, egyben futurisztikus hangzás a synthwave irányzatból merít, a dalszöveg pedig szerelemről, emlékekről és Ákos édesapjáról szól.

“Lepe gondolatébresztő demója nyomán nosztalgikus hangulatba estem: a korhű futamok levettek a lábamról. Az eredeti tempót jelentősen felgyorsítottam, mert ez állt jól a szövegnek és a lassan kibontakozó, burjánzó énekdallamnak. A verze dobjaira irtózatos flanger-effekt került, a dal közepébe pedig még egy vokóderes trükköt is elhelyeztünk, hogy teljes legyen a retróhatás. A combod megszorít, és az emlék sem enged, 1985 nyara és 2017 tele, előre a múltba, vissza a jövőbe. A tizenhét és a negyvenkilenc éves szerzői én suttogó párbeszéde. „Szeretni kellene / De bolondulásig…” Számomra ez a Déli oldal egyik csúcspontja, olyan dal, amelyben benne van a nagy sláger lehetősége, de erről mindig a közönség dönt, úgyhogy ne szaladjunk ennyire előre” – mondta el a felvételről az előadó.

A „Bolondulásig” című szerzeményhez a múlt vasárnap egy meglepetés videóklip jelent meg, mely a Papp László Budapest Sportarénában készült 2024. december 14-én, a ’METROPOLIS’ című platinalemezes kiadvány lemezbemutató koncertjén. A nagyvárosi környezetet ábrázoló hatalmas ledfal igazán kivételes atmoszférát teremt a dal hallgatása közben.

 

2025.05.06. 09:25

A MET-gála híre: jön a 3. Rihanna - A$AP Rocky baba

2025.05.06. 08:00

Forradalmi színházi esttel nyitott az újonnan alakult Erkel Színház

2025.05.05. 16:00

Megérkezett a negyedik dal Damiano David szólóalbumáról

2025.05.05. 14:00

Újabb felvétellel jelentkezett a Linkin Park

2025.05.05. 12:00

Több mint 80 ezren kezdték meg az érettségit magyar nyelv és irodalomból

2025.05.05. 10:06

Lady Gaga rekordot döntő riói koncertje másnapján tudta meg, hogy merényletet hiúsítottak meg a bulin

2025.05.05. 08:00

Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece

2025.05.04. 12:00

May the 4th be with you - éljen a Star Wars Világnap!

2025.04.30. 16:00

Björk Cornucopia című koncertfilmjét láthatjuk az Urániában

2025.04.30. 12:00

Hét év után új albumot készít Macy Gray

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő