Húsvéthoz kapcsolódva az Una Terra Alapítvány csapata egy meghökkentő fotósorozattal hívja fel a figyelmet a tojásipar egyik legsúlyosabb problémájára: a ketreces tartásra.”Nem tudok úgy gondolkozni, hogy ők csak tyúkok. Minden élőlénynek joga van szabadon élni. Senki nem született arra, hogy ketrecben élje le az életét.” – mondja Mikecz Estilla, színésznő.

Olyan ismert és elkötelezett közéleti szereplők álltak az ügy mellé, mint, Szinetár Dóra, Földes Eszter, Gáspár Kata, Karafiáth Orsolya, Mikecz Estilla és Csepelyi Adrienn, akik a fotózás kedvéért szó szerint rács mögé vonultak, hogy átérezzék és megjelenítsék, mi történik nap mint nap több millió, ketrecbe zárt tojótyúkkal Magyarországon.

“Amikor megtudtam, hogy a ketreces tartású tyúkok egész életüket úgy töltik, hogy soha nem láthatnak napfényt, meg sem mozdulhatnak rendesen – egyértelmű volt, hogy részt veszek ebben a kampányban!” – mondta Szinetár Dóra, színésznő, aki elsőként csatlakozott a kampányhoz.

Mi is gond a ketreces tartással?

Magyarországon 10 tojásból 8 ketreces tartásból érkezik a polcokra. Ebben a tartási formában az állatoknak egy ~A4-es lapnak megfelelő élettérnyi zsúfolt drótketrec jut, amiben napfénytől, az alapvető szükségleteiktől megfosztva szenvednek.

“Nagyon nyomasztó volt a zsúfolt ketrec – de éppen ez volt a cél. Ahogy a rács belevágott a hátamba, csak arra tudtam gondolni: ha nekem már ez a pár óra is elviselhetetlen, akkor mit élhet át az a tojótyúk, akinek ez az egész élete?!” – fűzte hozzá Karafiáth Orsolya, írónő.

Világosan látszik: a változás elindult

Egyre több fogyasztó követeli, és egyre több vállalat tér át ketrecmentes technológiákra, és már az ágazat legbefolyásosabb szereplői is zárkóznak fel az Európai trendekhez. Fogyasztóként kezünkben van a hatalom, hogy előmozdítsuk a ketrecmentes tojás termelésére történő átállást.

“Ez a kampány nem politikai, nem gazdasági indíttatású, és nem is a hazai termelők ellen irányul – hanem állatok sorsáról, valamint a hagyományos, állattiszteletre épülő tartási kultúráról szól.” – hangsúlyozta Nagy Ervin, az Una Terra Alapítvány elnöke.

Választhatunk a tojótyúkok természetes igényeit leginkább figyelembe vevő ökológiai (0-s), vagy a szabad (1-es), de legalább a mélyalmos (2-es jelölés) tojást, vagy el is hagyhatjuk a tojást az étrendünkből. Sütés-főzéshez egyre több, a tojás tulajdonságait helyettesítő, természetes növényi alternatíva érhető el – például lenmag, csicseriborsóliszt, tofu, chia mag, érett banán, almaszósz, vagy aquafaba.

“Színésznőként fontos számomra, hogy olyan ügyek mellé álljak, amelyek valódi változást hozhatnak. A ketreces tartás megszüntetése ilyen ügy. Ha a fotózásunkkal csak egy ember is elgondolkodik a tojásvásárlási szokásain, már megérte.”- nyilatkozta Gáspár Kata, aki Szinetár Dóra mellett elsőként csatlakozott az ügyhöz.

A fotósorozaton is túl

A fotósorozat egy erős vizuális üzenet, amely mögött komoly szakmai háttérmunka áll. Az Una Terra Alapítvány – a Farmállatvédelem és az Open Wing Alliance csapatával együttműködésben – idén először elkészítette a magyar vállalatok és tojástermelők rangsorát is, amely átfogó képet ad arról, hogy a hazai válallatok, kiskereskedők, hotelek, éttermek milyen mértékben haladnak a ketreces tartás kivezetével. Érdemes tehát azt is követnünk kik kötteleződtek el a ketrecmentes forgalmazás és termelés mellett.

“Abban reménykedem, hogy a képeinket látva, és a valóságot megísmerve egyre többen leszünk azok, akik nemet mondunk a ketreces tartásra!” – nyomatékosította Földes Eszter, színésznő.

A kampány fotósorozata és további részletek elérhetők a ketrecmentes.hu oldalon.

Forrás: NK/Una Terra Alapítvány

📷ketrecmentes.hu

2025.12.06. 10:00

Megjött a Mikulás? Nem volt könnyű dolga!

2025.12.05. 16:00

Családi programokkal és koncertekkel várnak adventkor a Pannon Filharmonikusok Pécsen

2025.12.05. 14:00

Kiefer Sutherland és Robby Willams lánya egyszerre estek át a tűzkeresztségen

2025.12.05. 12:00

Ma van a török kávé napja

2025.12.05. 10:00

Flea szólóban tér vissza

2025.12.05. 08:48

Ismét jön Parov Stelar

2025.12.05. 08:00

Komplex élményeket keresnek a Balatonhoz látogatók

2025.12.04. 16:00

Új EP-vel jelentkezett nagykoncertje előtt Caramel

2025.12.04. 12:00

Ozzy Osbourne csimpánzokkal készített festményeit állították ki Miamiban

2025.12.04. 10:00

New York Mariah Careyvel és a 4 Non Blondes-szal szilveszterezik

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő