Per Gessle, a Roxette zenekar alapítója Roxette In Concert címmel európai turnéra indul, amelynek első állomása Budapest lesz. A zenész Lena Philipsson svéd énekesnővel közösen lép fel a Budapest Arénában november 4-én – áll a koncert magyarországi szervezőinek tájékoztójából.

A Roxette zenekart 1986-ban alapította Per Gessle és Marie Fredriksson, aki 2019-ben hunyt el.
“Öt év telt el azóta, hogy a Roxette elvesztette énekesnőjét, Marie Fredikssont rákban, gyászba borítva a családot, a barátokat és a rajongókat. Mégis, örökségük tovább él, dalaikat a mai napig játsszák és élvezik régi és új rajongóik szerte a világban” – írták a szervezők.

A Roxette In Concert elnevezésű turné első része a dél-afrikai Fokvárosban indult, Pretoriában folytatódott és kilenc koncerttel Ausztráliában zárult. A koncertsorozat második, európai része pedig november 4-én, Budapesten kezdődik.
“Perrel dolgozni és előadni ezeket az ikonikus dalokat színtiszta öröm. Izgatott vagyok a folytatás kapcsán” – idézi a közlemény Lena Philipssont, a Roxette új énekesnőjét.

A két frontember mellett régi tagok és világklasszis zenészek is színpadra lépnek a zenekarral, mások mellett Christoffer Lundquist, Magnus Börjeson, Magnus “Norpan” Eriksson, Dea Norberg, valamint a Roxette eredeti kísérői, Clarence Öfwerman és Jonas Isacsson.

Forrsá: MTI

📷 Adam Berry/Redferns/Getty Images

2025.05.11. 11:00

Harmincnégy évvel ezelőtt a Roxette átvette a vezetést a Billboard kislemez listáján

2025.05.10. 10:40

Ma van a madarak és fák napja

2025.05.09. 14:00

Ezt a 10 filmet várjuk a legjobban ezen a nyáron

2025.05.09. 12:00

Dave Gahan 63!

2025.05.09. 10:00

Harminchat éves lett Madonna egyik nagy slágere

2025.05.09. 08:00

Így hangolódik az agyunk a zene ritmusára

2025.05.08. 14:30

Enrique Iglesias átlépte az ötödik X-et

2025.05.08. 14:00

Új fejezet nyílik a Sziget életében

2025.05.08. 12:00

Teljes happy enddel ért véget Valerie, a szökevény tacskó története

2025.05.08. 10:00

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő