Holnap, azaz május 9-én, rendhagyó helyszínen rendezik az idei Balaton Fagyija választást, a Tihany és Szántód között közlekedő kompon. Az esemény nem csupán a régió fagylaltmestereinek versenye, hanem egy egyedülálló élményprogram is, ahol több mint húsz fajta finomság közül választják ki az idei év legjobbját. A zsűrizés idejére a komp fedélzetén egy mozgó fagyibolt kínálja a legjobb balatoni fagylaltkreációk kóstolóját. A rendezvény különlegessége, hogy május 9-én délután 2 és 3 óra között bárki, aki felszáll a Fagylalt-kompra, ingyen fagylaltot kap – így a vendégek nemcsak a Balaton gyönyörű panorámáját élvezhetik, hanem valódi gasztronómiai élményben is részesülhetnek -írják a szervezők.

„Szerettünk volna valami igazán különlegeset, ami egyszerre mutatja be a balatoni fagylaltkultúrát és a tavat, mint élményhelyszínt. A fagylalt-komp pedig tökéletes szimbóluma ennek” – idézi Fekete Tamást, a a Balatoni Turizmus Szövetség vezetőjét az egycsészeszeretet.hu.
2025-ben a kézműves fagylalt átlagos ára elérte a 600–700 forintos szintet gombóconként, ami éves szinten mintegy 10–15%-os áremelkedést jelent. A helyi cukrászdák beszámolói alapján az áremelkedés hátterében elsősorban az alapanyagárak és az energiaköltségek emelkedése, valamint a munkaerőhiány következtében növekvő bérigények állnak.Bár a belföldi fogyasztók számára az új árszint érezhető többletterhet jelenthet, nemzetközi összevetésben a balatoni fagylaltárak továbbra is mérsékeltnek tekinthetők. Egyes nyugat-európai országokban – például Norvégiában – egyetlen gombóc fagylalt ára a 2000 forintot is meghaladhatja – írja az egycsészeszeretet.hu
A balatoni fagylalt nem csupán nyári finomság, hanem az évek során komoly kulturális és gasztronómiai értékké vált, amely már önmagában is képes tömegeket vonzani a Balatonra. Az akció egy jótékonysági akcióval is párosul: kikötőben ott lesznek az Egy csésze szeretet elnevezésű akció szervező is, akik különleges, balatoni levendulából készült teát kínálnak majd. A bevételből a Balatonról szóló mesekönyveket vásárolnak, amelyeket a strandkönyvtárak között osztanak szét.