A népzene időtlen ereje és a modern elektronika találkozik a 1AM és Péter-Szabó Szilvia közös produkciójában. Az „Úgy elmennék” című felvétel és a hozzá készült klip egy különleges zenei és vizuális élményt kínál – egyszerre őszinte, mély és mai.

A 1AM név alatt is alkotó zeneszerző, Vékony Zoltán producerként ezúttal a magyar-erdélyi népzenei hagyományokból merítve alkotott modern, érzelemvezérelt kompozíciót, amelyhez kivételes partnerre talált Péter-Szabó Szilviában, a NOX együttes énekesnőjében. A művésznő hosszú idő után most újra saját néven ad ki dalt – nem véletlenül.

„Érdekes módon ezt a népdalt korábban nem ismertem, mégis azonnal beleszerettem. Nagyon élveztem a közös munkát, és örülök, hogy egy ilyen különleges zenei világban próbálhattam ki magam. Zoli stílusa kicsit más, mint amit eddig megszoktam, így ez számomra egy apró lépés volt a komfortzónámból kifelé – de épp ettől volt olyan izgalmas a munka” – mesélte Péter-Szabó Szilvi.

Az „Úgy elmennék” egy hagyományos magyar népdal újragondolt változata, amelynek új hangszerelése, dinamikus ritmikája és atmoszférája a mai zenehallgatókhoz is közel hozza az eredeti érzésvilágot. A cél az volt, hogy megőrizze a népdal érzelmi mélységét, miközben kortárs, elektronikával átszőtt hangzást kap.

„Ez a dal gyerekkorból hozott emlékeket idéz, de ugyanúgy rezonál a mai nap érzelmeivel is – a vágyakozás, a szabadság, a keresés gondolata mindannyiunkban ott van. Az ’úgy elmennék’ érzés néha szó szerint is igaz ránk” – mondta el Vékony Zoltán, a 1AM egyik alapítója, aki nem mellesleg Majka „Mindenki táncol” című dalának szerzője, vagy a giga kollaborációé, a „Nem baj”-é, melyen Rácz Gergő, Orsovai Reni, Deniz, Kollányi Zsuzsi és Eckü volt a közreműködő.

„Szilvi hozta azt az érzelmi mélységet és karaktert, amit csak ő tud. Nagyon inspiráló volt vele dolgozni – szinte az első pillanattól működött köztünk a zenei összhang.”

A hangszerelésben kiemelt szerepet kap az élő hegedű – Bakai Márton játéka –, mely különleges légkört teremt, és megerősíti a népzenei gyökereket. A keverést Harmath Szabolcs végezte, akivel Zoltán korábban is dolgozott már sikeresen.

A dalhoz készült videóklip látványvilága a szöveg tematikáját bontja ki: a „menni vágyás”, az útkeresés és a belső szabadság utáni sóvárgás jelenik meg képeken keresztül. A természet közelsége, a mozgás és a nyitott terek mind azt sugallják, hogy az ember lelke örökké úton van – a múlt, a jelen és a jövő között.

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.08.01. 14:00

Kiderült, mikor kerül mozikba a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

2025.08.01. 12:00

Hargita Megyéért Díjjal tüntették ki a Bagossy Brothers Company zenekart

2025.08.01. 10:24

The Kooks lép fel a Sziget Fesztiválon Michael Kiwanuka helyett

2025.08.01. 08:00

A Philippou testvérek hátborzongató történetet hoztak a mozikba

2025.07.31. 16:00

Megválasztották Magyarország tortáját

2025.07.31. 13:00

Az ELTE kutatói orrhoszznyival közelebb hoztak bennünket a kutyák megismeréséhez

2025.07.31. 12:00

Hihetetlen, de Christina Aguliera első nagy slágere több mint ndegyed százados

2025.07.31. 10:00

Idén is világsztárok érkeznek a ma kezdődő Paloznaki Jazzpiknikre

2025.07.30. 16:00

„A szálloda, ahol újra életre kelt a punkrock” – a Good Charlotte visszatér

2025.07.30. 14:00

Megjöttek az első reakciók a Csupasz pisztolyra, csüggedésre semmi ok

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő