Az Indiana államból érkezett 41 éves bajnok, Joey Chestnut már 20. versenyén indult, amiből 17 alkalommal győzedelmeskedett. A hagyományos július 4-i versenyen, New York-ban pedig visszahódította ahotdogevés bajnoki címét a hagyományos július 4-i versenyen , miután 10 perc alatt 70 és fél kiflibe ágyazott virslit fogyasztott el.

Joey “Jaws” Chestnut a verseny után elnézést kért, hogy 2021-ben felállított rekordjától, a 76 hot-dogtól elmaradt idei teljesítményével.
Tavaly Chestnut a szerződése körül kialakult vita miatt nem állt “rajthoz” a versenyen, amit így a Chicagóból érkezett Patrick Bertoletti nyert 58 hotdognyi teljesítménnyel. A címvédő idén a második helyre szorult a sokszoros győztes mögött.

A Nathan’s Famous Fourth of July néven emlegetett verseny nemzetközi bajnokságnak számít, amire idén 14 férfi versenyző érkezett az Egyesült Államok mellett Angliából, Csehországból, Ausztráliából és Brazíliából.

A bajnokságot a nők számára is megrendezték, amelyen tizenegyik címét szerezte a floridai Miki Sudo, idén 33 elfogyasztott kifli-virsli adaggal. A női győztes szintén elnézést kért teljesítményéért, hiszen jócskán elmaradt a tavalyi 51 hotdogtól.

Megfogalmazása szerint ezen a napon valahogy “a hotdogok nem akartak együttműködni”, és hozzátette, “bizonyos okból ma a kiflik nagyobbnak tűntek”.

Forrás: MTI

📷 Bobby Bank/Getty Images

2025.07.07. 16:31

22. alkalommal rendezik meg a LB27 Reggae Campet

2025.07.07. 14:00

Közel négy évtizede állt az amerikai slágerlista élére Price slágere

2025.07.07. 11:00

Együnk csokit! Ma van a csokoládé európai napja

2025.07.07. 10:00

Új dallal ünnepel a 30 éves Foo Fighters

2025.07.07. 08:00

Visszahódította a hotdogevés bajnoki címét Joey Chestnut

2025.07.06. 10:20

Közel négy évtizede ünnepeljük a csókot

2025.07.05. 14:00

Michael Jackson halála után is meghódította a slágerlistákat

2025.07.04. 16:00

Idén is lesz halászléfesztivál Tiszacsegén

2025.07.04. 14:00

260 millió dolláros nyitás felé száguld a Jurassic World: Újjászületés

2025.07.04. 12:00

Ma startol a várva várt Oasis-turné

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő