1991. augusztus 12-én a Metallica piacra dobta a The Black Album néven ismertté vált korongot, aminek hivatalos címe egyébként a zenekar neve, vagyis „Metallica”. Ez volt a banda ötödik stúdióalbuma, és az első, amelyet Bob Rock jegyzett producerként – a korong a Metallica egyik legmeghatározóbb és legsikeresebb zeni anyaga lett.

A zenekar Fekete Albumként elhíresült, Metallica című ötödik stúdióalbuma volt az első olyan megjelenésük, ami tíz országban is a toplisták első helyéig kúszott. Az Enter Sandman, a The Unforgiven, a Nothing Else Matters, a Wherever I May Roam és a Sad But True pedig megnyitotta előttük a stadion-turnék kapuját, bekerültek a rádiókba és az MTV is folyamatosan játszotta a klipjeiket.

A The Rolling Stone szerint egyike minden idők 500 legjobb albumának, a világ egyik legnagyobb piackutató cége, a Nielsen szerint pedig megjelenése óta nem volt olyan album egyik zenei műfajban sem, amelyből többet adtak volna el – és persze Grammy-díjat is kapott érte James Hetfield és zenekara.

2026.08.12. 14:00

Ez volt a magyar nézők 10 kedvenc filmje 2026 első félévében

2026.08.12. 12:07

Megválasztották Magyarország tortáját

2026.08.12. 09:17

Új dallal jelentkezett Parov Stelar

2026.08.11. 12:08

„Készüljenek fel stílusosan az őszre, és licitáljanak nagylelkűen!” - Meryl Streep árverésre viszi az „Az ördög Pradát visel 2” gardróbját

2026.08.11. 08:00

Hollywood számára Britney Spears érdekesebb, mint Madonna

2026.08.10. 13:00

Harminc év után, ma bíróság elé áll a Tupac-gyilkosság feltételezett kitervelője

2026.08.10. 11:42

Megnyugtató a Szigethez kapcsolódó zajszint-mérések eredménye

2026.08.10. 09:09

Már megtáncoltathatjuk a Whitney-Barbie-t

2026.08.10. 08:00

Különleges lapszámmal bővül az Asterix-sorozat az író, René Goscinny 100. születésnapja alkalmából

2026.08.09. 10:00

Ma lenne 61 éves Whitney Houston

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő