A ’90-es évek egyik legnagyobb popslágere, a „Macarena”, a spanyol duó, Antonio Romero Monge és Rafael Ruiz , vagyis a Los del Río  dala 1993-ban debütált, ám a világsikert az 1995-ös remix-változatnak köszönheti, ami immár több mint három évtizeddel ezelőtt, augusztus 15-én jelent meg.

A történet szerint, a “Macarena” refrénje – és így a dal ötlete – a Los del Rio egyik latin-amerikai turnéja során született, amikor Venezuelában, egy privát buliban, a duó egyik tagja Antonio Monge, a táncparketten táncoló helyi flamenco tanárnő mozdulatai láttán, spontán kitalálta a dal refrénjét, miközben biztatta a táncost: „¡Diana, dale a tu cuerpo alegría y cosas buenas!” (ami nagyjából annyit tesz „Diana, add meg a testednek az örömet és a jót, ami jár neki!”). Monge később, a lánya tiszteletére „Macarena”-ra változtatta a dalban szereplő női nevet.

Még a megjelenése évében, 1993-ban a spanyol DJ, Fangoria  készített egy house-remixet a „Macarena”-ból, ám az igazi áttörést az 1995-ben készült, híres Bayside Boys-remix hozta meg, amely angol nyelvű vokális részeket kombinált a fülbemászó latin ritmussal és  dance hangzással. Ez a változat hódította meg a rádiókat és a táncparketteket világszerte.

Valójában a Macarenát Jammin Johnny Caride, egy miami rádiós indította el a hírnév felé, aki miután a klubban, ahol DJ-ként dolgozott, azzal szembesült, hogy a vendégek állandóan az eredeti Los del Rio féle számot kérik, megmutatta a dalt a főnökeinek a Power 96 rádiónál, akik szintén meghallották a slágert a Macarenában, és arra kérték Caridét, hogy készítsen belőle egy táncolhatóbb, club-változatot. A rádiós a Bayside kiadónál dolgozó producer barátaihoz, Mike Triay-hoz és Carlos de Yarza-hoz fordult segítségért. A többi pedig már történelem!

A siker azonnal „mérhető” volt: a Macarena 1996-ban 14 egymást követő héten át vezette a Billboard Hot 100-ot – ezzel az egyik legtöbb időt #1 pozícióban töltő dal az amerikai kislemezlista történetében. Az Egyesült Királyságban a második helyig jutott – egyedül a Spice Girls Wannabe-ja tudta megakadályozni, hogy a Macarena a lista csúcsára érjen. Emellett a Macarena szinte minden jelentős nemzetközi zenei listára felkerült.

És az egész világ táncolt! Nem csak a dal, hanem a klipben látható koreográfia is kulturális jelenséggé vált: a Macarena-táncot mindenki ismerte, és szinte kötelező eleme lett nem csak a buliknak, de az esküvőknek, iskolai rendezvényeknek, sőt a sporteseményeknek is. A tánc koreográfiája egyszerű, ismétlődő és könnyen megtanulható, ami jelentősen hozzájárult a népszerűségéhez.

De miről is szól a sláger, amit Amerikától Európáig mindenki énekelt? Az eredeti spanyol szöveg jóval „huncutabb”, mint gondolnánk – sőt, az 1990-es évekhez képest meglehetősen merész, ugyanis arra utal, hogy Macarena hűtlen az éppen a seregben szolgáló barátjához.
Ám valószínűleg, mindannyian túlságosan el voltunk foglalva a tánclépések követésével ahhoz, hogy figyelmesen meghallgassuk az egyébként ironikus és humoros hangvételű dalszöveget.

A dalt, amely a popkultúra szerves részévé vált, még politikai kampányokban is felhasználták – többek közt Bill Clinton kampányában a ’90-es években. A “Macarena”-láz talán a Demokrata Párt 96-os nemzeti konvencióján idején érte el a mainstreamet, amikor a résztvevők előadták a Macarena-táncot.

A „Macarena” mára azon dalok közé tartozik, amelyek a kollektív tudat részévé váltak – még azok számára is, akik a megjelenése után születtek, mégis ösztönösen ismerik a tánclépéseket.

2003-ban – tíz évvel az eredeti változat megjelenés után – a Los del Río csupán a jogdíjakból 250 000 dollárt keresett, az évek során  olyan népszerű feldolgozások születtek a Macarenából, mint a kanadai Los del Mar 1995-ös verziója, valamint a GrooveGrass Boyz country-stílusú feldolgozása két évvel későbbről; az Újabb remixek között találjuk Tyga és Ozuna 2020-as rapváltozatát, Jay-5 jamaicai dancehall verzióját 2015-ből, valamint a kubai Gente de Zona 2016-os verzióját, amelyet Los del Rióval közösen készítettek.

Bár 2002-ben a VH1 felvette a „legidegesítőbb, mégis szeretett dalok” listájára, ma már tény, hogy a „Macarena” több, mint egy egyszerű sláger – egy olyan dal (és tánc), amely magában hordozza egy egész korszak hangulatát.

📷 Evan Agostini/Liaison

2026.08.15. 10:00

Woodstock 57

2026.08.15. 10:00

Harmincegy éves az egyik „legidegesítőbb, mégis szeretett” dal

2026.08.14. 14:00

A világ minden pontjáról érkeznek a fesztiválozók a Szigetre

2026.08.14. 14:00

Visszatér gyerekkorunk állatos matricaalbuma

2026.08.14. 10:00

Harmincnégy év után Cindy Crawford lánya és Richard Gere fia újraírják szüleik Vogue címlapját

2026.08.14. 08:00

A Rock and Roll Hírességek Csarnokába állhat újra együtt színpadra az Oasis klasszikus felállásban

2026.08.13. 14:00

Egy életre szóló jel köti össze a Wicked sztárjait

2026.08.13. 12:00

Anne Hathaway-t és Ewan McGregort mától együtt láthatjuk a mozikban

2026.08.13. 10:00

Slash elhúzta a mézesmadzagot a Guns N’ Roses-rajongók előtt

2026.08.13. 08:00

Ma a balkezeseket ünnepeljük

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő